
Vastagon áll a por a Kálvária utcában parkoló kocsikon, nagy porfelhő követi az elhaladó járműveket is. A lakók arra panaszkodnak, hogy naponta többször kell letakarítaniuk autóikat és ablakot is alig mernek nyitni, mert a lakásban mindent belep a por. Tavaly nyáron kezdte el a teljes vízvezeték gerinchálózat, a hozzá kapcsolódó bekötővezetékek, valamint a szennyvíz -vezetékek cseréjét a VasiVíz Zrt. alvállalkozója. A munka eredetileg szeptember végén befejeződött volna, azonban a kivitelező csak ezen a héten vonult le. Hátra van még a járdák egy részének javítása és az aszfaltozás.
Tegyei István
„Én egy szomszédos bekötő utcában lakom. Nagyon nehezen éljük meg a forgalom, a por miatt is és maga ez a történet, ahogy zajlik. Tehát én nem tudom, hogy ennek így kellett-e zajlani, ilyen ütemezéssel. Nyilván nem látunk a háttér mögé, de én úgy gondolom, hogy a lakóknak a türelme itt már a falig van, hogy úgy mondjam.”
A beruházás határidejét azért kellett módosítani, mert az alvállalkozó nem várt akadályokba ütközött a kivitelezés során.
Szalai Róbert – műszaki igazgató, VasiVíz Zrt.
„Amikor a kivitelező elkezdte a tényleges kivitelezési munkákat, akkor szembesült vele, hogy azon a nyomvonalon, ahol el kellett volna kezdeni oldani a csapadékvíz-elvezetését ezeknek a házaknak, ott sajnos nem tud dolgozni, mivel olyan kicsi hely állt rendelkezésre, hogy más megoldást kellett keresni ezeknek a csapadékvíz-elkötéseknek a kivitelezésére, valamint itt az időjárás is közbeszólt az egyéb okok mellett, ezért egy picit elhúzódott ez a kivitelezés. Határidő módosítást kellett eszközölnünk, ami március 31-et írt elő. A héten levonult a kivitelező. Olyan állapotot hagyott ott, amely a nyomvonalat folyamatosan karbantartja. Most el fogjuk majd indítani a közeljövőben az aszfaltozásnak a megvalósítását is, de ezzel azért egy picit várni fogunk, mert tömörödnie kellene a nyomvonalnak. Ugye ahhoz, hogy ez az út a későbbiekben is jó állapotban megmaradjon, ahhoz azért ennek a megbolygatott földnek azért meg kell tömörödnie. Tehát akkor még egy kis türelmét kérnénk itt az utca lakóinak, hogy ez az aszfaltozott út elkészüljön. De mindenképpen, a karnevál idejére biztosan el fog készülni, de ez a legkorábbi időpont, amit biztosan tudok vállalni.”
Ottjártunkkor olyan lakóval is beszéltünk, aki bár nyilatkozni nem szeretett volna, kameránkon kívül elmondta, inkább örül annak, hogy az elmúlt időszakban nemcsak víz, hanem gázvezeték-rekonstrukció is történt a Kálvária utcában. Igaz, hogy elhúzódott és kellemetlenségekkel járt, de a beruházás hamarosan a végéhez ér.





























