Hírek

Pozitív lista

2011. június 08., 12:51
Januártól elindította a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a vállalkozások pozitív listáját. Eddig 500 kis-és közepesvállalkozás szerepel rajta, olyanok, amelyekkel kapcsolatban nem merültek fel problémák. Év eleje óta a különböző ellenőrzések során 275 termék forgalmazását tiltották meg, mert azok veszélyt jelentettek a fogyasztókra. Vas megyében az év első felében elvégzett ellenőrzések során az esetek 40%-ában merült fel valamilyen hiányosság.
 
 
Pozitív lista

Janur óta már létezik a vállalkozások un. pozitív listája is - mondta Pintér István, főigazgató. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Országos Vizsgálati Programot indított a fogyasztók védelme érdekében. Ez kiterjed az áruk, a szavatosság-jótállás vizsgálatára, valamint nyári, idegenforgalmi ellenőrzések is lesznek.


Pintér István, főigazgató - Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Ezen három vizsgálaton, amenyiben az ellenőrzés alá vont vállalkozások amennyiben a hatóságóságok, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek nem találnak hiányosságokat, és a megelőző egy évben nem volt szankció ellene, felkerülhetnek a pozitív listára.
 
Eddig már közel 500 vállakozás, köztük 38 vasi szerepel a pozitív listán. Ugyancsak január 1-től a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működik a magyar Európai Fogyasztói Központ. Mint a szervezet igazgatója elmondta: ők a határon átnyúló vásárlásokkal, szolgáltatásokkal szemben felmerült panaszok megoldásában nyújtanak segítséget.


Dr. Kriesch Attila, igazgató - Európai Fogyasztói Központ
Ingyenes, gyors segítséget nyújtunk abban, hogy megkíséreljük a fogyasztó javára a vitát rendezni. oly módon, hogy kapcsolatba lépünk a kereskedővel.
 
Vas megyében is aktívak voltak a fogyasztóvédők. 2011-ben eddig közel 400 ellenőrzést végeztek.


Szilágyi Ildikó, felügyelőség-vezető - Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége
40%-nál találtak valamilyen kifogást. Fő szempontként a felügyelőség figyelemezette a vállakozásokat a hiányosságok megszüntetésére.
 
Az ellenőrzések tovább folytatódnak. Jövő héten indulnak az idegenforgalom, turizmus területén működő vállakozások, például vendéglátóhelyek, vizsgálatai.