
Járványoktól mentes volt a 2013-as esztendő-mondta Stánitz Éva, megyei tiszti főorvos a Szombathely-Ma című műsorunkban, az elmúlt időszak értékeléseként. Tematikus programjukról, a cukorbetegeket érintő rendezvényekről is beszámolt, ami 2014 júniusáig tart. Ezen kívül számos szűrővizsgálatot is szerveznek majd.
Stánitz Éva-megyei tiszti főorvos
“Vas megye mindig egy viszonylag egészségtudatos megyének számított, eredmény és jövőbe mutató tény, hogy a Markusovszky kórház főigazgatója nagyon pozitívan támogatja ezeket a közösen végzett szűréseket, hiszen mi a szervezők vagyunk, ők a végrehajtói.”
A népegészségügyi szakigazgatási szerv rendszere is stabilizálódott az országban-tette hozzá a főorvos. Így bízik benne, hogy programjaik segítik a lakosság szemléletformálását és a prevenció, ill. az egészségmegőrzés kapja a főszerepet 2014-ben. A szombathelyiek - az adatok szerint- nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges életmódra.
Binder Lászlóné
“Vitaminokat eszem. Ezen kívül? Biciklizem sokat, meg az unokáimmal vagyok.”
Szemes László
“Sportolni nem tudok a térdem meg a bokám miatt. 4 műszakban dolgozom, úgy nehéz bármit is tenni érte.Esetleg az étkezésnél tudsz figyelni?Vitaminok,zöldség,
Az egészségügyi intézmények és a civil szervezetek is számos ingyenes szűrővizsgálatot terveznek a jövőben, így a szakemberek remélik, még tovább javulhat a megyében és Szombathelyen élők egészségi állapota.





























