Hírek

Projektzáró rendezvény a könyvtárban

2012. február 28., 17:11

Ma tartották a Berzsenyi Dániel Könytvárban annak a projektnek a zárórendezvényét, amellyel a vasi könyvtárak tanulást támogató szolgaltatásaikat fejlesztették. A pályázati támogatással megvalósult program keretében egy távolról is elérhető elektronikus katalógust is fejlesztették és elkészült a megyei könyvtárak adatait tartalmazó kiadvány.

Projektzáró rendezvény a könyvtárban

A könyvtárosok továbbképzése is része volt annak a programnak, melyet két éven át valósított meg a Berzsenyi Dániel Könyvtár. Emellett közreadtak egy olyan tájékoztató kiadványt is, amelyben megtalálhatók a vasi könyvtárak adatai találhatóak. Jelentős eredménye a projektnek, hogy fejlesztették az elektronikus szolgáltatásokat.

Pallósiné dr. Toldi Márta, igazgató, Berzsenyi Dániel Könyvtár
"Bővítettük az elektromos katalógusunkat, új honlapok készültek vagy korszerűsödtek a már működő régiek, könyvtár és olvasás népszerűsítő programot hajtottunk végre több félét is."

A fejlszetéseket a Társadalmi Megújulás Operatív Program 86 millió forintos támogatási keretéből valósították meg. A pályázatnak, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium hirdetett meg, legfőbb célja az olvasáskultúra fejlesztése.

Sörény Edina, Könyvtári osztály vezető-tanácsos, NEFMI
"Eddig a pályázatnak két üteme, két nyertes üteme van már. Ebben 325 nyertes intézmény van és több mint 5,4 milliárd forintnyi elköltött forrás. Ez a Támop program."

A program keretében rendezték meg  a nemrég zárult Könyvhódító elnevezésű versenyt is. A közel egy éven át zajló olvasásnépszerűsítő játékhoz több száz diák csatlakozott a megyéből, akik így közelebb kerültek a kortárs és klasszikus szépirodalmi művekhez.

Gyöngyösi Zsuzsanna, igazgató Dr. Benedefy László Városi Könyvtár, Vasvár
"Választhattak abból a listából egy könyvet, amit a megyei könyvtár kiajánlott a számukra. És a számukra legkedvesebb könyvet kellett illusztrálniuk. Bemutatni a többieknek a különböző játékos formában."

A program segítségével azt is sikerült bebizonyítani - mondják a szakemberek, hogy a nyomtatott könyvek és az elektronikus elérhetőségek jól megférnek egymás mellett.