Hírek

Pszichológusok és tanácsadók segítik az áldozatokat Szombathelyen

2013. november 19., 17:03

Egy kétéves program kezdődött. A szombathelyiek nyitott előadásokon vehetnek részt az áldozatsegítés keretében.

Pszichológusok és tanácsadók segítik az áldozatokat Szombathelyen

Már várják a hívásokat az áldozatsegítést célzó szombathelyi program keretében – hangsúlyozták Szombathely Ma című műsorunkban a projekt vezetői: 0694-505-281.

Zsoldos Andrea – projektmenedzser
„Nem kifejezetten csak arra koncentrálunk, hogy a bűncselekményt átélteket megtaláljuk, vagy azokat az embereket vonjuk be a programba, hanem próbálunk mindenfajta személynek segíteni, aki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, aki áldozatnak érzi magát.”

Információs hálózatot építenek a program keretében, valamint előadásokat tartanak majd.

Horváthné Németh Klára – igazgató, Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft.
„Előadássorozatokkal készülünk a lakosság részére, kerekasztal-beszélgetéseket tervezünk, én azt gondolom, hogy nagyon sok olyan érdekes program lesz, ami a lakosságnak az érdeklődésére számot tarthat.”

A két éves programban pszichológusokat is alkalmaznak, egy szakember -az országban egyedülálló módon-, úgy nevezett „mozgó pszichológusként” több helyszínen is az érintettek segítségére lesz Szombathelyen.