
A Tanai Erzsébet vezette Vasi Népdalstúdió Boróka együttesének dalcsokrával vette kezdetét a 28. Gencsi Söprű Regionális Néptáncfesztivál pünkösd vasárnap.
A barátságtalan időjárás ellenére szinte telt ház volt a sportpályán felállított rendezvénysátorban. 12 táncegyüttes lépett színpadra, hogy bemutassa munkája eredményét. A Szökkenős Ifjúsági Néptáncegyüttes az Ipolyság, a Szökős pedig Szászcsávás népi hagyományait elevenítette fel.
Molnár Péter - művészeti vezető, ELTE-SEK Szökős Néptáncegyüttes
"Erdélyből merítkeztünk, hiszen Szászcsáváson a harmóniás éneklésről híres faluban többször jártunk, nagyszerű élményekben részesültünk. Nyári táborban tanultuk a táncokat, részt vettünk az óévbúcsúztatón, és ami nagyon jellegzetes ennek a falunak a hagyományában, az a többszólamú éneklés, ami folklorizálódott, 200 évre visszamenőleg nyomon követhető, apáról fiúra szállnak azok a szólamok, amelyekben népdalokat, egyházi énekeket szólaltatnak meg a szászcsávásiak."
A két éve alakult Velemi Néptáncegyüttes vasi táncokkal mutatkozott be, a zenei kíséretet a Boglya Népzenei Együttes adta. A tagok - ahogy annak idején elődeik is - kiéneklik, kitáncolják magukból örömüket, bánatukat.
Érkeztek táncos közösségek Nickről, Körmendről, Zalaegerszegről, Szanyból, Sopronból, Szombathelyről, most először Gerencéről, és még a horvát kultúrából is ízelítőt kaphatott a közönség, amely a zenék és a táncok révén körbeutazhatta az egész Kárpát-medencét. A produkciókat négytagú szakmai zsűri értékelte - az együttesek jó tanácsokat kaphattak további fejlődésükhöz. A fesztivál célja a kezdetektől találkozási lehetőséget biztosítani a néptáncos közösségek számára.
Varga Albin - igazgató, Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár
"Ennek az egész fesztiválnak a legfontosabb üzenete, hogy találkozzanak azok, akik ezt az értéket képviselik, életben tartják. A zsűri közben értékel, ez nem verseny, elmondja, szerinte hogyan lehet javítani az előadáson, különdíjat adhat, de még egyszer mondom, ez nem verseny, hanem egy találkozó."
Csaknem 400 táncos vett részt a rendezvényen, ahol azt is bejelentették, hogy Varga Albin lett a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke.