
Drive gyökér/Orbán Viktor Szombathelyen mappa
Kordonokkal vették körbe a színpad előtti területet a Savaria téren, ide hirdették meg a miniszterelnöki fórumot csütörtökön 19 órára.
"Ajjajajjaj a szívem, meg ne tudja senki sem."
A Király utcában helyi képviselőkkel a soraikban kormánypárti szimpatizánsok gyülekeztek. A mini Békemenet innen indult el a Savaria térre.
"Hajrá Fidesz!"
Nagyjából kétezer kormánypárti szimpatizáns részvétele mellett - a szokásos forgatókönyv szerint - zenés produkcióval indult a rendezvény, a Megasztár-győztes Gudics Máté énekelt.
"Rabok legyünk vagy szabadok?"
Majd a vasi 1-es számú választókerület fideszes jelöltje, Vámos Zoltán lépett a mikrofonhoz. Szerinte az elmúlt időszakban több mint 10 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a megyeszékhelyre és a környező településekre. Összefogásra buzdított, hogy mindez folytatódhasson.
Vámos Zoltán - országgyűlési képviselőjelölt"Azt tudtuk eddig is, hogy Észak- és Dél-Vas nagyon erős, de az ellenfeleink számolnak valamit, és mi tudjuk, hogy többen vagyunk Szombathelyen, és győzni fogunk."
ováció
Vámos Zoltán konkrét ígéreteket is tett.
"Ha mellém álltok és támogattok, vállalom, hogy megépítjük az északkeleti elkerülőt, megtöltjük az északi iparterületet olyan cégekkel, amelyek hazahozzák fiainkat, felújítjuk a szombathelyi utcákat és járdákat, az oladi iskolát, és addig megyek, amíg befektetőt nem találok a Claudius szállodára."
https://.com/watch?v=op0SJVIQ7JA&t=17s FELIRAT: Forrás:
A kormánypártot támogató tömeg mögött ellentüntetők sorakoztak fel, akik füttyszóval, bekiabálásokkal nyilvánították ki nemtetszésüket, de komolyabb rendbontás nem történt.
https://.com/watch?v=1YcR0kJyqIo
"Mocskos Fidesz!"
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője élesen bírálta a kampány légkörét és az ellenfeleket. Hangsúlyozta, hogy az olcsó energiaforrásokról való leválás drágítaná a rezsit és az üzemanyagot, majd hozzátette: Magyarország szuverenitását Orbán Viktor képes garantálni.
Szombathely fontos város, aki itt győz, az győz az országban - kezdte mondandóját Orbán Viktor. Megköszönte Hende Csaba korábbi képviselő munkáját, és hangsúlyozta, a Békemenet óta a Fidesz többsége egyértelmű. Igazságtalannak nevezte az elmúlt időszakot.
Orbán Viktor - miniszterelnök"Ebben a 4 évben folyamatosan ott volt a fejünk fölött a háború fenyegetése. És a háború blokkolja a gazdaságot, egész Európáét, a mienket is."
Beszélt az eddigi eredményekről: nőtt a foglalkoztatás és az átlagjövedelem, visszahozták a 13. havi nyugdíjat, támogatják a fiatalok otthonteremtését és a családokat.
"Ria, ria, Hungária!"
Hangsúlyozta, hogy ki kell maradni a háborúból és annak finanszírozásából.
"Európa történetének egyik legnagyobb energiaválsága közelít, aminek a hatásait majd ki kell védeni. A következő 4 év sem ígérkezik könnyűnek. Ilyen körülmények között különösképpen nem engedjük meg, hogy nemzeti kormány helyett ukránbarát kormány alakuljon, amely a magyarok pénzét Szombathely helyett mondjuk Donyeckbe viszi."
Legfontosabb cél, hogy az ország megőrizze gazdasági stabilitását és megvédje a családok anyagi biztonságát - folytatta Orbán Viktor. A jól hallható füttyszóra úgy reagált: nem bánja, ha ellenzékiek is jelen vannak, mert a kampány lehetőség a párbeszédre. Arra kérte a választókat, hogy támogassák a kormánypártot 3 millió szavazattal. Mint mondta, mindhárom vasi mandátumot meg kell nyerni, ennek érdekében mozgósításra szólított fel.
"Hajrá Fidesz, hajrá Fidesz!"





























