
147 új munkahelyet teremtettek az elmúlt négy évben a REKORD-hálózathoz tartozó foglalkoztatási paktumok. A programban Vas megyei foglalkoztatás-szervezők is részt vettek és több munkahelyet a megyeszékhelyen hoztak létre.
Drácz Zoltán – projektmenedzser, Megoldás Kft. Szombathely
„Hátrányos helyzetűek voltak, mint munkanélküliek, 50 év felettiek, illetve voltak pályakezdő fiatalok is. Gépkezelőket és betanított munkásokat sikerült felvennünk.”
Az elmúlt négy év egyik legfontosabb hozadéka, hogy közösen gondolkoztak a résztvevők a hátrányos helyzetűek gazdasági erejéről.
Hollósi Szabolcs – ügyvezető igazgató, BFH Európa Projektfejlesztő és Tanácsadó Kft.
„A legnagyobb eredményünk, hogy 2012-ben hat térségben előkészítettünk egy olyan foglalkoztatási programot, amelyek keretében 147 hátrányos helyzetű munkanélküli tudott munkához jutni és újdonsága volt ezeknek a programoknak, hogy vállalkozókkal, civil szervezetekkel, önkormányzatokkal – tehát a leendő foglalkoztatókkal együtt kellett kitalálni a projektet.”
A hálózatban való működés több szempontból is hasznos volt a programban.
Básthy Béla – elnök, REKORD-hálózat irányítócsoport
„A tevékenységünk bemutatásában, lobbierőben, kitűzött céljaink -, amelyek nem öncélúak, hanem a továbblépéshez szükségesek- elérésében sokkal hatékonyabbak lehetünk.”
Az egész régiónak fontos, hogy hálózatban működnek a munkahelyteremtést segítő paktumok.
Rodler Tamás – igazgató, Munkaügyi Központ
„A REKORD-ot én azért tartom szerencsés dolognak, mert felkarolja, hálózattá szervezte a térségi paktumokat és közösen, egymást erősítve tudnak működni itt a térségben a paktumok szervezetei.”
Szombathely gazdaságában fontos szerepe van és lesz a hátrányos helyzetűek munkaerejének.
Molnár Miklós – alpolgármester
„Van maga a szakképzett munkaerő, amiből óriási hiány van. Van a női munkaerővel kapcsolatban elképzelésünk az újraélesztésre, más minőségi szinten, mint korábban; a harmadik terület pedig a megváltozott munkaképességűek és hátrányos helyzetben lévők, ami egy jelentős munkaerő-tartalék.”
A jövőben osztrák tanulságok alapján, a mezőgazdaság területére fókuszálva folytatódhatnak a hátrányos helyzetűeknek munkát adó programok – erről is szólt a keddi, összegző fórum.





























