
Kiváló formát mutatnak az AVUS korosztályos vízilabda-együttesei az országos kiemelt bajnokságban. A szombathelyiek közül jelenleg a serdülő csapat teljesít a legjobban, amely a középszakaszban szerepel. Sági Benjamin tanítványai az YBL és a Kaposvár ellen játszottak fontos mérkőzéseket. A fővárosiak elleni rangadó sok nézőt vonzott, és nagy csatát hozott. Egyik csapat sem tudott két gólnál nagyobb előnyt kialakítani, így végig szoros volt az állás. Bár az AVUS kezdte jobban az összecsapást, a szombathelyiek szinte végig hátrányban játszottak. Az utolsó negyedre azonban feljavult a vasiak védekezése. Az izgalmas hajrában már nem született több gól, így 11–11 után büntetők döntöttek. Az idegek csatáját végül az AVUS bírta jobban, és 16–15-re megnyerte a forduló rangadóját.
Sági Benjamin - edző, AVUS U16- Ezt mondtam a srácoknak is, itt a mérkőzés után, hogy az ilyen mérkőzésektől lesznek jobb sportemberek, mert azért ők egy serdülő korosztály, fiatalok, ezekből a mérkőzésekből fognak tudni tanulni és építkezni a jövőben mind pszichésen, mind fizikálisan. S azt mondom, hogy az ilyen mérkőzések teszi jobbá a sportot, hogy nézhetőek legyenek és egyre több néző látogasson ki ezekre a mérkőzésekre, mert tényleg nagyon jó kis mérkőzést játszottunk az YBL ellen.
A győzelemben elévülhetetlen érdemei voltak Magos Máténak, aki kapusként több kiúszással is labdát szerzett, a kritikus pillanatokban pedig látványos védésekkel segítette csapatát.
Magos Máté - játékos, AVUS U16- Nagyon koncentráltam, üvöltöztem, belehoztam magamat a meccsbe lelkileg is. Ha volt egy-két potya azt úgy elengedtem és utána jobban koncentráltam, meg nyilván egy kis szerencse is kellett hozzá.
Az YBL elleni siker után a folytatás is jól alakult a szombathelyiek számára. A Kaposvár ellen már pontosabban játszottak, és végül magabiztos, 15–6-os győzelmet arattak. Az AVUS serdülő csapata így a tabella második helyéről várja a bajnokság folytatását. Március 22-én a sereghajtó Tatabánya otthonába látogatnak Sági Benjamin tanítványai.





























