
A VOX Savariae rendszeres szervezője és fellépője jótékonysági hangversenyeknek. A civil szféra és a város összefogásának köszönhetően kerül sor a Remény szólamai elnevezésű koncertre, amit október 11-én, a Sarlós Boldogasszony Székesegyházban tartanak meg.
Nemény András - polgármester
“A város annyiban vesz részt ebben az eseményben, hogy nyilván a Savaria Szimfonikus Zenekar egy városi zenekar, meg természetesen, ha kisebb segítséget tudunk nyújtani, azt megtesszük, de valójában a legfontosabb az a felhívás, hogy jöjjenek el, támogassák a jó ügyet, és hallgassanak egy csodálatos koncertet, töltsenek együtt el egy csodálatos estét! Én magam is jönni fogok, és nagyon kíváncsian várom ezt a nagyon szép alkalmat.”
A VOX Savariae vegyeskar egyesületének tagjai szívügyüknek tekintik zenei kulturális örökségünk ápolását, valamint a katolikus és protestáns egyházzene közvetítését, az ökumené jegyében. A koncerten Bach, Mendelssohn és Mozart műveit hallhatja a közönség.
Lakner-Bognár Nóra - karnagy, VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar
“Mozart ugye maga a katolikus liturgiába prezentált rendkívül sok misét, amelyek közül mi is gyakorta válogatunk, illetve Bach és Mendelssohn pedig az evangélikus oldalt mutatja és támogatja.”
A koncert bevételét a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász által működtetett Győrvári Edith Családsegítő Központ látókörében lévő hátrányos helyzetű családok támogatására fordítják.
Kiss István - igazgató, Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
Ha komolyan vesszük Győrvári Edith néni szavait - aki mindig az Evangélium alapján próbált emberekkel foglalkozni -, akkor Jézust tudom én is csak idézni, ahogy ő is nagyon sokszor tette: Amit a legkisebbel tettetek, azt velem tettétek. Úgy gondolom, hogy ez a féle emberi odafordulás az, ami egy keresztény intézménytől leginkább elvárható.”
A hangverseny ingyenes, de , , ill. Ft-os támogatói jegyet lehet vásárolni. A segítő központ közel 80 nehéz helyzetű családot támogat rendszeresen. A rendezvény fővédnöke Fekete Szabolcs Benedek, szombathelyi segédpüspök.




























