
A régi bucsui út mellett már szerda este 7 órakor hosszú sorban álltak az autók. Több százan gyűltek össze, hogy amatőr csillagászok segítségével figyeljék az augusztus 12-i részleges napfogyatkozást, amely az ország különböző pontjain más-más időpontban kezdődött, és nem is ugyanakkora mértékben volt látható. Gyebnár Emőkéék kifejezetten a különleges égi jelenség miatt utaztak ide Békéscsabáról, ahol a Hold a Nap 44 százalékát takarta ki – ez volt a legkisebb takarási arány Magyarországon.
Gyebnár Emőke
„Úgy gondoltuk a férjemmel, hogy eljövünk ide ketten, a gyerekek nélkül, és megnézzük itt közelebb, itt 86 százalékban lesz talán, és ezért utaztunk ilyen sokat.”
Valóban a nyugati országrész volt a legszerencsésebb, míg Spanyolország egyes területein rövid ideig teljes napfogyatkozás volt megfigyelhető. Magyarországon erre utoljára 1999-ben volt példa.
Keszthelyi Sándor – amatőr csillagász
„Egy dologban híres ez a rész, ahol most vagyunk, ez pontosan az a szent hely, ahol ezelőtt 27 évvel ezelőtt teljes napfogyatkozás volt. Ez itt jött be az országba Rohonc, Írottkő között, elkapta Szombathelyt, mint nagyvárost, de az első település Bucsu volt.”
Sándorék azóta is rendszeres szerveznek ide az általuk elnevezett Csillagleső-dombra csillagászati programokat. A mostani részleges napfogyatkozás alkalmával Bucsunál este fél 8 előtt harapott bele a Hold a Napba. A 30-35 percen át tartott, nem mindennapi látványt csak megfelelő védőeszközökkel szabadott csodálni. Aki előre gondolkodott, az időben rendelt magának napfogyatkozást néző szemüveget, vagy vett valamelyik optikában, erre szerdán ugyanis már szinte semmi esély nem volt. Akinek nem volt, az itt kapott kölcsön, vagy a napszűrővel ellátott távcsöveken követhette az eseményt. Borbás László gyerekként lett a Naprendszer szerelmese, nem hagyhatta ki párjával a mostani alkalmat sem.
Borbás László
„Első 1954-ben, a brazil-magyar meccsen volt, akkor volt egy napfogyatkozás. Én a Magyar Csillagászati Egyesület tagja vagyok, és a szombathelyi csoporthoz tartozok, nekem gyerekkorom óta a csillagászat az… Nem akarok senkit iriggyé tenni, de én négyszer voltam az Atacama-sivatagban, Újzélandba, Namíbiába, ahol csak csillagokat lehet látni.”
A napfogyatkozás tetőpontját a napnyugta miatt nem láthatták a jelenlévők, a jelenségből itt végül mintegy 78 százalékot figyelhettek meg, mielőtt a Nap lebukott a horizonton. A legtöbben meg is örökítették a teljes folyamatot.
Horváth Csaba
„Talán az egyedisége, vagy a ritkasága, tehát az, ami megragadott benne, különlegessége.”
Legközelebb részleges napfogyatkozás Magyarországon 2027. augusztus 2-án lesz látható.




























