Hírek

Repülőnap

2013. június 24., 18:34

A szombathelyiek is megismerkedhettek a katonai repüléssel és a magyar légierő által alkalmazott Gripen vadászgéppekkel. A honvédség interaktív élményközpontja, amely a Kecskeméti repülőnapokat népszerűsítette, 3 napra Szombathelyre települt.

Repülőnap

A légierő zenekarával találkozott először, aki szeretett volna közelebbről megismerkedni a katonai repüléssel és a magyar katonák által használt gépekkel. A honvédségi kamionban repüléstechnikai ismereteket és repülési élményeket is szerezhettek a látogatók.

Deák Gábor kommunikációs igazgató, Repülőnap
Ebben az évben nagyon nagy újdonság, hogy egy interaktív élményközponttal 12 kiemelt várost járunk körbe, ezek között van Szhely is, és szeretnénk, ha a szombathelyiek közelebb kerülnének a katonai repüléshez.

A kiállításon kisfilmek mutatták be a légierő tevékenységét és feladatait, de sok mindent ki is próbálhattak az érdeklődők. Az érintőképernyőkön vadászgépek képét lehetett kirakni, és a vállalkozó kedvűek egy időre akár vadászpilótának is érezhették magukat.

Hetyei Norbert
Egy MIG29-essel repülünk, szembejön egy MIG31-es, amit látok, vadászni nem vadászunk egymásra, most egyelőre csak ismerkedem a géppel.

A magyar légierő által használt, a térség legfejlettebbnek számító harci repülőgépeiről és élményeikről két Gripen-pilótát is faggathattak az érdeklődők.

Goron László vadászpilóta
Hhatalmas koncentrációt igényel, nagyon alapos felkészülést, mind fizikailag, mind mentálisan. Az, hogy milyen érzés ott fenn? Az szerintem leírhatatlan.

Akik valami hasonló élményre vágytak, a 4D-s szimulátor kipróbálásáért álltak sorba.

Nagy Ferencné
Fantasztikus élmény volt számomra, 63 évesen megértem ezt a 4D-t, ahogy láttam a repülőt, közel hozzám, és a tájakat, a Balatont, ahogy repkednek, csodálatos, nagy élmény volt.

Aki kipróbálta a repülőgép-szimulátort, saját, pilóta egyenruhás fényképét vihette haza. Az interaktív rendezvény a kecskeméti repülőnapokat népszerűsítette, amelyet augusztus 3-án és 4-én rendeznek.

Hende Csaba honvédelmi miniszter
Mind a két nap ugyanazzal a programmal, össezesen 14 órányi repülőshow-t láthatnak az érdeklődők, 25 országból érkeznek csapatok, soha még ilyen nagyszabású repülőnapokat nem rendeztünk.

A kecskeméti repülőnapra a MÁV kedvezményes vonatjegyet kínál, és minden megyéből 100 hátrányos helyzetű gyermek ingyen vehet részt a programokon.