Hírek

RezsiSTOP címmel országjáró fórumot indított a Magyar Szocialista Párt

2022. december 06., 20:58

RezsiSTOP címmel országjáró fórumot indított a Magyar Szocialista Párt. Pénteken Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Könyvtár előadótermében ismertették javaslataikat, amelyek úgy vélik, azonnali segítséget nyújtanának az emberek számára az energiaválság közepette.

RezsiSTOP címmel országjáró fórumot indított a Magyar Szocialista Párt

Bokányi Adrienn az MSZP szombathelyi elnöke nyitotta meg pénteken azt a fórumot, ahol a párt RezsiSTOP-csomagját ismertették. Pontokba szedték, hogy álláspontjuk szerint hogyan tehetnék könnyebbé a magyar emberek életét. A fórumot a Berzsenyi Dániel Könyvtár dísztermében tartották, ahol megjelent Nemény András polgármester és Horváth Soma alpolgármester is. Beszédet mondott Kunhalmi Ágnes társelnök, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes és Márton Roland székesfehérvári önkormányzati képviselő. Kunhalmi Ágnes előadásában arról beszélt, hogy milyen nehéz helyzetben vannak ma az emberek, illetve ismertette a program pontjait.

Kunhalmi Ágnes - társelnök, MSZP
“Van 3-4 olyan lépés és intézkedéssorozat, amivel át lehetne segíteni ezen a nehéz időszakon a társadalom egészét. Az egyik ilyen és legfontosabb áfacsökkentés. Az energiát is 27%-os rekord Európai nagyságú áfa terheli, ezt le kellene vinni 5%-ra, ez azonnal megjelenne egyébként a pénztárcában másnap, tulajdonképpen a következő számlánál. Ez egy nagyon fontos dolog lenne, mert ez azonnal tudna segíteni az embereknek.”

A párt fontosnak tartja azt is, hogy a Paksi Atomerőmű által megtermelt áramot olcsóbban adják a lakosságnak, hogy mindenki a lakóhelyén azonos mennyiségben jogosult legyen a legolcsóbb földgázhoz és villamos energiához való hozzáférésre, illetve, hogy mindenki, aki kéri, kaphasson előrefizetős mérőórát. Javasolják az országos szigetelési program elindítását is.


Bokányi Adrienn - tanácsnok
“Olyan elemek is nagyon fontosak tudnak lenni még városi szinten, mint például a szigetelési programnak az elindítása, ami egyébként paneleket és családi házakat egyaránt érint.”

A fórumon az is elhangzott, hogy az energiaválság nem csak a lakosságot, de az önkormányzatokat, köztük Szombathelyt is komolyan terheli.