
Szentpéterfán nagy hagyománya van a zenének, zenélésnek. Várhelyi Tamás plébános ösztönzésére 2011 telén alakult meg a Talentumok zenekar. Hétvégén - immár második alkalommal - adták elő Fodor Gábor Rockpassióját.
Tímárné Móricz Hajnalka, gitáros-énekes
"Úgy gondoltuk, hogy mivel vallási vonalon péterfaiak még nem mutatkoztak meg, ezért gondoltunk arra, hogy jó lenne egy vallásos témájú darabot feldolgozni, és ötletként jött a passió. És ha passió, akkor ilyen hangszereléssel legyen rockpassió."
Az előadás a zene mellett vizuális látványelemekkel is kiegészült, így a közönség az ének és zenekari játék mellett kivetítőn Jézus szenvedéstörténetének képeit is láthatta.
Kovács András, gitáros-énekes
"Az a megtiszteltetés ért, hogy Jézus szerepét játszhatom el ebben a Rockpassióban. Ez egy nagy kihívás, hiszen Jézus szerepét szerintem a legnehezebb játszani az összes közül, hangszínben és hangban megszemélyesíteni az ő személyiségét."
A szentpéterfai zenészek Máté evangéliumának könnyűzenei átdolgozásával lélekemelő egy órát szereztek a hallgatóságnak.





























