Hírek

Savaria egyik legösszetettebb istennőjének alakját járja körül az Iseum Genius Savariae

2025. szeptember 23., 12:05

Vasárnap tartották a Genius Savariae - Isis a Római Birodalomban és a modern kori Magyarországon című időszaki kiállítás zárórendezvényét az Iseumban. A tematikus délutánon a szervezők előadással és tárlatvezetéssel búcsúztak.

Savaria egyik legösszetettebb istennőjének alakját járja körül az Iseum Genius Savariae

Savaria egyik legösszetettebb istennőjének alakját járja körül az Iseum Genius Savariae - Isis a Római Birodalomban és a modern kori Magyarországon időszaki tárlata, ami 2023 augusztusában nyílt meg a Savaria Történelmi Karneválon egy NKA-s projekt keretében.

Bíró Szilvia - régész, muzeológus - Iseum Savariense
“A kiállításban két olyan személyiséget, két olyan alakot jelenítünk meg, és kicsit bővebben mutatunk be a látogatóknak, akik ennek a helynek a létrejöttében, a fenntartásában, illetve hát a mai napig a szellemük - ha így mondhatnám: a géniuszuk - itt lebeg a fejünk fölött. Az egyik az természetesen Isis istennő, akinek a templomát itt 1955-ben megtalálták, a másik alak pedig Szentléleky Tihamér, aki megtalálta ezt a templomot, illetve az első kőemlékeit”

 

A tárlatbúcsúztató rendezvényen Csapláros Andrea tartott előadást.

Csapláros Andrea - igazgató, Savaria Múzeum
“Istennők, istenek és a nőkről fog szólni az én előadásom. Először meg szeretném világítani, hogy milyen helyzetben éltek a görög poliszokban - tehát itt Athént és Spártát fogom kiemelni -, a római világban a nők, és hogyan fejlődött, milyen gazdasági vagy háborús okai voltak, hogy egyre több jogot nyertek”

 

Az Isis hazatér elnevezésű tematikus délutánon a látogatóknak különleges tárlatvezetésben volt részük.

Bíró Szilvia - régész, muzeológus - Iseum Savariense
“A Weöres Sándor Színház színművészeivel - elsősorban Kelemen Zoltánnal - álmodtunk meg egy olyan különleges tárlatvezetést, amelynek során ezt a két alakot, Isis Istennőt és Szentléleky Tihamért meg fogjuk jeleníteni.”

 

A több, mint két éven át tartó időszaki kiállítás zárórendezvényét követően még egy hétig, szeptember 28-ig látogatható a tárlat.