Hírek

Savaria Filmszemle

2014. március 06., 16:36

Első alkalommal rendezi meg a Szombathelyi Médiaközpont a Savaria Filmszemlét. Az Agora Savaria Filmszínházban a hétvégén kerül vászonra a 48 alkotás. A független filmek vetítése mellett szakmai beszélgetések is várják az érdeklődőket.

Savaria Filmszemle

Ezt a díjat veheti át a győztes szombaton, a Savaria Filmszemle ünnepélyes díjkiosztó gáláján. Addig viszont 30 órányi film vár a szakmai zsűrire és a nézőkre. A két napos, ingyenes rendezvényen a független filmesek mérkőznek majd meg.

Lovass Tibor - főszervező, Savaria Filmszemle
“Annak örülünk, hogy egy olyan újszerű filmszemlét sikerült megszervezni, amelyre most már országosan felfigyeltek, ennek a Bajnok Filmek Ligája elnevezés az oka. Kiválogattunk 10 hazai filmszemléről díjazott filmet hívtunk meg és ezeket versenyeztetjük külön, amiknek óriási sikere van, legalábbis a zsűritagoktól ezt hallottuk.”

26 magyar településről, Erdélyből, a Vajdaságból, Szlovéniából és a Felvidékről is érkeztek alkotások. Dokumentumfilmek, etűdök és kisjátékfilmek kerülnek a vászonra. A vetítések mellett forgatókönyvírói workshopot is szerveznek, de a filmszemle elmaradhatatlan részesei lesznek a szakmai találkozások, beszélgetések, építő viták.

Lovass Tibor - főszervező, Savaria Filmszemle
“Érdekessége még a filmszemlének, hogy minden évben valamilyen képzést fogunk megvalósítani a filmvetítések mellett idén a forgatókönyvírásé a főszerep. Köbli Norbert A berni követ én azt gondolom, hogy sikerrel, a közszolgálati csatornán bemutatott forgatókönyvírója lesz a vendégünk.”

A Savaria Filmszemlét első alkalommal rendezi a Szombathelyi Médiaközpont. Tervezik, hogy a bemutatott filmek közül néhányat levetítenek majd a Szombathelyi Televízióban is.

Koczka Tibor - ügyvezető, Szombathelyi Médiaközpont
“A Szombathelyi Médiaköztpont az elmúlt egy esztendőben valóban médiaköztponttá vált, hiszen televíziós műsort készültünk, a Szombathelyi7 című hetilapot mi adjuk ki, illetve működtetünk egy hírportált is a szombathelyi7.hu-t. Most pedig egy új médiafelületen a filmes felületen próbálkozunk.”

A Savaria Filmszemle péntek délben kezdődik és szombat estig forognak majd a filmek.
 

Részletes program, köszöntők, információk a savariafilmszemle.hu -n.