Hírek

Sávos közműadót! - MSZP sajtóközlemény

2013. március 08., 15:36
 

Sajtóközlemény

Érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja az MSZP Vas megyei Szervezete, hogy a megyében élők delegáló szavazataival a Parlamentbe kerülő FIDESZ ÉS KDNP képviselők a pártérdekeket és pártutasításokat olyan mértékben helyezik a megye választóinak érdekei elé, hogy az erre irányuló javaslatok meghallgatására vagy mérlegelésére sem hajlandók!

A Fidesz-kormány idén januártól közműadót vezetett be a föld alatt és felett futó közművezetékek után a víz, a szennyvíz, a csapadékvíz, a földgáz, a hő, a villany és távközlési vezetéken szolgáltató vállalatoknak.

Ez az adó nagy terhet ró azokra a településekre, ahol kicsi a lakosságszám, kicsi a fogyasztói sűrűség. Ezeken a településeken nem a multinacionális társaságok, hanem kis és közepes vállalkozások végzik a közszolgáltatást. Náluk nem jelentkezik annyi bevétel, amely fedezetet tudna teremteni a közműadóra.

A kistelepülések távol esnek a távvezetékektől és egymástól is, ráadásul nem mindenki csatlakozik a szolgáltatásra, ezért a szolgáltatók viszonylag hosszú vezetéken viszonylag kevés fogyasztót tudnak ellátni, de a hosszú vezeték után fizetnek adót.

 EZ A TÖRVÉNY A JELENLEGI FORMÁJÁBAN SÚLYOSAN VESZÉLYEZTETI A KISTELEPÜLÉSEK KÖZMŰELLÁTÁSÁT!

Az MSZP ezért javaslatot dolgozott ki és nyújtott be a Parlamentnek. Az ellátás biztonsága érdekében javasoltuk az adó mértékének sávos kialakítást. Javaslatunk az ezer fő alatti települések ellátását végzőknek adna kedvezményt.

Álláspontunk részletes kifejtése után a kezdeményezésünk tárgysorozatba vételét kértük a Parlamentben.

Javaslatunk tárgysorozatba vételét azonban fideszes többség 2013. március 4- én hétfőn elutasította.

Az indoklás szerint azért, mert „új adó, még nem állnak rendelkezésre adatok.” Ez mutatja, hogy a Fidesz-kormány eredetileg sem készített az közműadótörvény mellé hatástanulmányt, és kizárólag a pénzbehajtás vezérelte. A Fidesz ma sem törődik azzal, mi lesz a kis és közepes közműszolgáltatókkal, a falusi fogyasztók millióival.

Ezt az eszetlen pénzbehajtást az MSZP továbbra is elutasítja, és amint a választóktól lehetőséget kap rá, azonnal meg fogja változtatni ezt a jelenlegi formájában faluromboló közműadó törvényt!

 

A Magyar Szocialista Párt

Vas megyei Szervezete

 


SÁVOS KÖZMŰADÓT!

 

Szocialista javaslat a kistelepülések közműellátásának biztonsága érdekében

 

A Fidesz-kormány idén januártól közműadót vezetett be. Az erről szóló törvényt tavaly év végén a Parlament fideszes többsége úgy alkotta meg, hogy a föld alatt és felett futó közművezetékek utáni adót kell fizetnie a víz, a szennyvíz, a csapadékvíz, a földgáz, a hő, a villany és távközlési vezetéken szolgáltató vállalatoknak. Az adó összege kis és nagy településeken egyaránt 125 forint/méter.

 

A kistelepülések azonban általában távol esnek a távvezetékektől és egymástól is, ráadásul nem mindenki csatlakozik a szolgáltatásra, ezért a szolgáltatók viszonylag hosszú vezetéken viszonylag kevés fogyasztót tudnak ellátni, de a hosszú vezeték után fizetnek adót.

 

A jelenlegi törvény mindezt nem veszi figyelembe: nem tesz különbséget a társaságok között sem funkció, sem méret, sem árbevétel alapján, csak előírja, hogy méterenként 125 forint a közműadó.

 

A közművezetékek adójáról szóló törvény rendkívül nagy terhet ró azokra a településekre, ahol kicsi a lakosságszám, kicsi a fogyasztói sűrűség. Ezeken a településeken nem a multinacionális társaságok, hanem kis és közepes vállalkozások végzik a közszolgáltatást. Náluk nem jelentkezik annyi bevétel, amely fedezetet tudna teremteni a közműadóra.

 

EZÉRT EZ A TÖRVÉNY A JELENLEGI FORMÁJÁBAN SÚLYOSAN VESZÉLYEZTETI A KISTELEPÜLÉSEK KÖZMŰELLÁTÁSÁT!

 

Mert:

 

·         egyetlen szolgáltató sem lesz érdekelt a kistelepülések ellátásában à romlani fog a vidéki szolgáltatás minősége

 

·         a folyamatban lévő szennyvízberuházások végén nem lesz majd olyan szolgáltató, aki üzemeltetné a lakosság által is finanszírozott vezetékrendszereket à romlani fog a szolgáltatás minősége

 

·         kevesebb forrás lesz a vezetékek karbantartására és a fejlesztésekre, nőni fog az üzemzavarok száma à romlani fog a szolgáltatás minősége

 

·         az uniós forrásfelhasználásnak is akadálya lehet ez az esztelen pénzbehajtás

 

·         a szolgáltatók próbálnak majd új szerződést kötni, végül csődöt jelentenek, felszámolás alá kerülnek és a szolgáltatást megszüntetik.

 

Mindez súlyosan befolyásolja a falun élők életminőségét. Az MSZP ezért javaslatot dolgozott ki és nyújtott be a Parlamentnek. Az ellátás biztonsága érdekében javasoltuk az adó mértékének sávos kialakítást. Javaslatunk az ezer fő alatti települések ellátását végzőknek adna kedvezményt.

 

Álláspontunk részletes kifejtése után a kezdeményezésünk tárgysorozatba vételét kértük a Parlamentben. Javaslatunk tárgysorozatba vételét azonban fideszes többség 2013. március 4- én hétfőn elutasította. Az indoklás szerint azért, mert „új adó, még nem állnak rendelkezésre adatok.”

 

Ez mutatja, hogy a Fidesz-kormány eredetileg sem készített az közműadótörvény mellé hatástanulmányt, és kizárólag a pénzbehajtás vezérelte. A Fidesz ma sem törődik azzal, mi lesz a kis és közepes közműszolgáltatókkal, a falusi fogyasztók millióival.

 

Ezt az eszetlen pénzbehajtást az MSZP továbbra is elutasítja. Az MSZP, amint a választóktól lehetőséget kap rá, azonnal meg fogja változtatni ezt a jelenlegi formájában faluromboló közműadótörvényt!