
A Szombathelyi Televízió élőben közvetítette az árvízkárosultak megsegítésére szervezett segélykoncertet, melyet a Vas Népe internetes oldalán is nyomon követhettek az érdeklődők. Az AGORA Sportházban olyan fellépők követték egymást, mint az Ataru Taiko Ütőegyüttes, a Camerata Pro Musica, az Ungaresca Táncegyüttes és a Weöres Sándor Színház színészei. A rendezvény vendégei voltak az egri és hajdúdorogi karitász vezetői, akik képet adtak az árvíz utáni helyzetről. A pénzadományokon kívül a helyszínen tárgyi felajánlásokat is gyűjtöttek. Ennek köszönhetően ma egy tonnányi élelmiszer, ásványvíz és ruhanemű indult útnak. A segélykoncert óta is folyamatosan érkeznek a felajánlások az egyházmegyei karitászhoz. Az őriszenpéteri plébánia például 800 ezer forintot gyűjtött, egy vasvári vállalkozó pedig 5 mázsa mészhidrátot ajánlott fel.




























