
Óvatosan tervezték meg Szombathely költségvetését – ezt mondta Szombathely Ma című műsorunkban Molnár Miklós. Az alpolgármester hangsúlyozta: a 2014-es büdzsében annyi iparűzési adó bevételt tervezett az önkormányzat, mint amennyi tavaly befolyt a város kasszájába.
Molnár Miklós – alpolgármester, Szombathely Megyei Jogú Város
„Mondják, hogy hiszen tavaly beruházások voltak, nőni fog a gazdaság. Igen, nagy valószínűséggel nőni fog, ha a világpiacon a körülmények nem változnak, ez majd ki fog derülni szeptember-október környékén. Kettő: a kivetett előlegek révén ez a 6,2 milliárdra tervezhető.”
Gazdasági megfontolásból a helyi munkahelyteremtő vállalkozások segítése a város célja.
Molnár Miklós – alpolgármester, Szombathely Megyei Jogú Város
„Szerintem nekünk továbbra is azon az úton kell járni, hogy az itt lévő cégeknek a fejlődését kell elősegíteni, hogy ők még nagyobbak legyenek, ők már ma is a csoportjaikon belül vagy a legnagyobbak, vagy majdnem a legnagyobbak az anyacégek mellett.”
Szombathely február végén elfogadott költségvetésében 15 milliárd 980 millió forint a bevételi és ugyanennyi a kiadási főösszeg 2014-re – így nulla forint a költségvetési hiány. A működési és a fejlesztési összegek kiegyenlítik egymást: a működési többlet és a fejlesztési hiány is 424 millió forint.





























