
Politikusok, egykori kollégák, barátok, családtagok és dr. Garzuly Ferenc tisztelői gyűltek össze szerda délután az árnyas fák alatt, a Gépipari-iskolánál, a Perint-patak melletti sétányon, amely mostantól a professzor, egyetemi tanár, a magyar neurológia kiemelkedő személyiségének nevét viseli. Az avatóünnepségen részt vett Garzuly Ferenc özvegye, Szombathely díszpolgára, a Kossuth-díjas keramikusművész Geszler Mária Garzuly is, aki férjével annak idején gyakran sétált a környéken.
Az ünnepséget a Savaria Szimfonikus Zenekar kamaracsoportjának előadása tette még meghittebbé. Dr. Garzuly Ferenc 1937-ben született Pozsonyban, orvosi tanulmányait a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végezte, majd a Markusovszky Kórházban dolgozott, ahol 1984-től az ideggyógyászati, később a patológiai osztály főorvosa volt, majd a hazánkban elsőként létesített neuropatológiai labor vezetője lett. Utóbbi meghatározta tudományos munkásságát. Ritka betegségeket kutatott, és 1996-ban nemzetközi orvoscsoporttal egy addig ismeretlen kórképet azonosított, amelyet szerénységből nem Garzuly-típusnak, hanem magyar esetnek nevezett el. Pályája során számos kitüntetéssel ismerték el, Szombathely közéletében is aktív szerepet vállalt, 2021-ben, 84 éves korában hunyt el. Nemény András polgármester kezdeményezésére májusban egyhangúlag fogadta egy a városi közgyűlés, hogy sétány viselje Garzuly Ferenc nevét.
Nemény András - polgármester
„Egy itt született ember esetében az elnevezés talán könnyen adja magát, ha valamit letett a város, vagy akár ország asztalára, de aki nem itt született, akkor talán az ő esetében még nagyobb dolog az, ha sokan úgy gondolják – köztük a város képviselőtestülete is – hogy ilyen módon is szeretnénk megemlékezni a nevéről.”
A Vas Vármegyei Egyetemi Oktatókórház képviseletében Gerencsér József főorvos méltatta Garzuly Ferencet, főként szerénységét.
Gerencsér József – főorvos, Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
„Bárkivel találkoztunk, az udvari munkástól, a konyhalányokon, a beteghordókon keresztül, a főorvosokig, mindenkivel rendkívül kedvesen, szerényen, barátságosan beszélt. Soha nem éreztette hatalmas tudását. Nemcsak a szakmai tudásról van szó, hanem az élet minden területén – a művészetekben, zenében, irodalomban, de még a sportban is – nagy jártasságot mutatott.
Az ünnepi beszédek után Geszler Mária Garzuly, Nemény András polgármester, Horváth Soma alpolgármester és Gerencsér József együtt leleplezte az elismert orvos emléktábláját. Bejelentették: a sétányra egy padot is kihelyeznek, amelyre leülve özvegye megpihenhet és emlékezhet.
Az alkalom végén Garzuly Ferenc Anna lánya és gyermekei Anton Bruckner: Locus iste című darabját énekelték el. Geszler Mária Garzuly pedig köszönetet mondott a városnak és a megjelenteknek.




























