
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 22. fordulójában két élcsapat találkozott Kecskeméten, ahol a bronzérmes pozícióban állomásozó Kecskemét fogadta a negyedik helyen álló Falco-Trend Optika KC együttesét. A két gárda őszi találkozóját 83:73-ra Szombathelyen nyerte meg Sztojan Ivkovics legénysége, így a vasárnap esti találkozónak egyértelműen a hazaiak voltak az esélyesei. Ennek megfelelően nagy lendülettel kezdtek Ivosevék és az első negyed végén öt, míg a félidő zárásakor már 26 ponttal vezettek, azaz lényegében 20 perc alatt eldöntötték a derbit sorsát. Térfélcserét követően a kecskemétiek tovább növelték előnyüket és a harmadik negyed végén már szinte megalózó volt a különbség a Falco számára, ugyanis 76:41 állt az eredményjelzőn. Az utolsó negyedben aztán sikerült a sárga-feketéknek kozmetikázniuk az eredményen, így végül 83:54-re kaptak ki. A szombathelyiek a vereség ellenére továbbra is a tabella negyedik helyén állnak. Kálmán László együttese jövő csütörtöktől a Magyar Kupa nyolcas döntőjében szerepel Budapesten.





























