
A népi hiedelem szerint a téli álmot alvó állatok képesek megjósolni, hogy meddig tart a tél. Úgy tartják, ha Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, azaz február 2-án előbújik a medve a barlangjából, a mormota vagy a sün a vackából és meglátja árnyékát, akkor hosszú telünk lesz. A Smidt Múzeum ehhez kapcsolódó programja a családokat szólította meg szombaton.
Balaicz-Varga Nárcisz - közművelődési munkatárs, Savaria Múzeum“Két évig tartottunk medvenapot, ami nagyon nagyon sikeres volt, de úgy éreztük, hogy most egy kicsit változtatunk, frissítünk, és mivel február 2-a a sünök világnapja is, ezért adott volt, hogy ezzel a tüskés jószággal is foglalkozzunk, hiszen ahogy Prof. Dr. Vig Károly is elmondta az előadásában, ez egy olyan állat, akit mindenki szeret. Szúrós is, tüskés is, de mégis nagyon barátságos és a szívünkbe költözik, úgyhogy ráépítettük a mai rendezvényt.”
Színes programokkal és kézműves foglalkozásokkal készültek a szervezők.
“Körbetekered a süninek a testén, le a pocakjára, föl a hátára, ahogy neked tetszik.”
Lehetett sünis mézeskalácsot dekorálni, papírból, üvegből és fogpiszkálóból díszt készíteni, és tűpárnát is varrhattak az érdeklődők.
Fatér Lili“-Itt ilyen kézműveskedős programok vannak és nagyon szeretek kézműveskedni.
-És mit tanultál ma a sünikről?
-Faleveles házban laknak ilyen kis odúfélében, leveleken”
A program célja volt az edukáció is. Az érdeklődők előadásokat hallgathattak, nemcsak a sünről, hanem többek között a szúrós növényekről és - a Ramsari Egyezmény aláírásának évfordulója alkalmából - a vizes élőhelyek védelméről is.



























