
Külső-és belső medencék, öltözők, értékmegörző, nagy zöldfelület – az uszoda és a termálfürdő egész területét rendszeresen takarítják. Fontos, hogy olyanok végezzék a munkát, akik értenek hozzá. A VASIVÍZ ZRt. egy projektnek köszönhetően 11 tisztítás- technológiai szakmunkásnak nyújtott elméleti és gyakorlati képzést.
Kohuth Viktor - vezérigazgató, VASIVÍZ ZRt.
„Számomra ez azért is előnyös, mert ezek a munkatársak már a képzés során megismerkedhetnek a későbbi kollégáikkal, megismerik azokat a munkafolyamatokat, amelyek nem szorosan a tisztítástechnológiához kapcsolódnak, viszont tudják, hogy milyen a vállalati kultúránk”
A Türr István Képző és Kutató Intézet többféle képzéssel segíti a hátrányos helyzetűeket. A tisztítás-tchnológiát tanulók egy 480 órás, OKJ-s képzésen vettek részt, amelyen többek között alapfokú német ismereteket is szerezhettek. Végül írásban és gyakorlatban is számot adtak tudásukról. Ezért is nagyon fontos, hogy életszerű körülmények között tanulhattak.
Takács György – területigazgató, Türr István Képző és Kutató Intézet
„A takarítást tekintve döbbenetesen sok új eszköz, technológia, különböző vegyi anyagok kerülnek ki, és például az sem mindegy, hogy melyik anyagot szabad összeönteni, vagy milyen géppel, vagy egyéb segédeszközzel lehet hatékonyabban dolgozni”
A projektzárón elhangzott, példaértékű kapcsolat alakult ki a létesítmény dolgozói és a képzésben résztvevők között. Ezenkívül költséghatékonysági szempontból is előnyös volt a VASIVÍZ ZRt. számára az együttműködés.
Kántás Zoltán- fűrdővezető, VASIVÍZ ZRt.
„ A szezonális időszakban ezek a kollégák dolgoztak nálunk a termálfürdőben, így közel egymillió forintos megtakarítást sikerült elérnünk, azon túlmenően, hogy a foglalkoztatás költségei sem a társaságot terhelték. Az elméleti oktatás helyszínéül erre fordított terem díját szintén eltudtuk számolni”
A képzést teljesítők közül öten már munkába is álltak. Nagy Gábor például az uszodában kapott határozott idejű szerződést. Azt mondja, örül, hogy hasznos dolgokat tanult.
Nagy Gábor
„Itt kellett felügyelni a medence környékén, takarítani kellett a férfi öltözőt, értékmegőrzőbe, meg ilyen munkák voltak”
A VASIVÍZ ZRt. a jövőben is folytatná az együttműködést a képzőközponttal.





























