
Tanárok ültek a fizikai és kémiai kísérletekre használt munkapadokhoz a Kanizsaiban. Az ország több pontjáról érkeztek vendégek, akik hasonló programokban dolgoznak, mint a szombathelyi. A gimnáziumban tavaly ősszel adták át a laboratóriumot, amit a komplex program keretében 12 iskola használ.
A fejlesztésnek köszönhetően magas színvonalra került a szombathelyi természettudományos képzés, hangsúlyozta a polgármester.
Puskás Tivadar – polgármester
A külsőségek, illetve az eszközöknek a bővítése volt az, amit ebből a pályázati pénzből sikerült megújítani, sikerült vásárolni.”
A modern labor tudományos képzési központi szerepet kap Szombathelyen – erről is szó volt az eszmecserén.
Módos Tibor – igazgató, Kanizsai Dorottya Gimnázium;
„Nyilvánvalóan ebből adódik, hogy magának a labornak is egy szellemi központnak kell lennie, hogy azt a tőkét, amit most így, forintosan nem is lehet megtapintani, de hogy továbbvigyük, továbbadjuk, nyilvánvaló, hogy a városunk épülésére.”
A 320 millió forintos projekt 2019-ben zárul majd, addig még lesznek hasonló természettudományos tanácskozások a Kanizsaiban.





























