
Tánczos István bűnügyi osztályvezető, VMRFK
Több szálon sikerült eredményt elérni. A bevezetett rendőri intézkedéseknek köszönhetően megkerült több mint a fele.
Augusztus 9-én indult a szlovák rendszámú kamion a körmendi logisztikai központból 6500 pár cipővel Németországba. Legalábbis ezt hitte a megrendelő, aki egy osztrák speditőr cégen keresztül kérte a fuvart.
Rudolf Schober logisztikai vezető, Legero Hungária Kft.
Az első információ arról, hogy valami hiba történt, akkor érkezett, mikor a vevők reklamáltak, hogy a számlát megkapták, az áru viszont nem érkezett meg. Első lépésként felhívtuk az osztrák speditőrünket, nézzék meg a kamion útját, hogy megérkezett-e a lerakóhelyre, vagy sem.
Kiderült, egy jól szervezett banda, alaposan előkészített akciójának vált áldozatává a cég.
Szakács Szabolcs
Egy legálisan működő szlovák szállítmányozó cég adatait megszerezve jelentkeztek be egy osztrák speditőr, fuvarközvetítő céghez, amely többek között a sértett megbízásából is végez szállítmányozást.
A másolt rendszámú kamion Németország helyett egy budapesti depóba vitte a 100 millió forintos rakományt. Innen kerültek a cipők egy áruházlánc polcaira.
Szakács Szabolcs
Bárki nem árusíthatja őket, mégis bekerült egy bolthálózatba ezen cipőknek egy része ,ezért egy összehangolt akciót hajtottunk végre 40 rendőrkolléga bevonásával az ország több városában.
Budapesten, Szolnokon, Székesfehérváron, és Kecskeméten a boltokban és a házkutatások alkalmával a cipők több mint felét megtalálták a rendőrök. A lefoglalt árut visszakapta a sértett. A fővárosi környéki 10 fős banda tagjai közül 5-en előzetes letartóztatásban vannak. Többen büntetett előéletűek. A különösen nagy értékre elkövetett lopás és orgazdaság miatt 5-10 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.





























