
„ Jó, de mi lesz, ha nem nyitják ránk az ajtót? Hogy hagyjuk abba? Ne aggódj, mindjárt jönnek.”
Egy tilosban járó úriasszony elveszett szalmakalapja miatt az örömapa majdnam lefújja az esküvőt. Az egyik félreértés szüli a másikat, miközben a nászmenet nyolc taxival átszeli a várost. Eugène Labiche: Olasz szalmakalap című bohózatát láthaják idén a karneválozozó színházbarátok.
Réthly Attila rendező
„Nem szólt mellette más, minthogy lehetőséget ad arra a szívbéli mulattatásra, ami egy nyári színházi estén oly jó dolog, hogy megtörténhet. Egy kedves kis történet, ami szerintem a szeretetről, a szerelemről, és a hétköznapi botlásokról szól úgyhogy minden adott, hogy a közönség jól érezze magát.”
2001 óta a Megyeháza udvara ad otthont a karneválszínházi előadásoknak. Július közepe óta tartanak a próbák.
Jordán Tamás, igazgató, Weöres Sándor Színház
„ Ugyan a nyári szabadság egy részét elveszi, de ugyanakkor nincsen más. Rövidebb a próbaidő, de cserébe csak ezt csináljuk. Mégiscsak lazább az egész, és együtt vagyunk, együtt ebédelünk, együtt megyünk el utána, kicsit beszélgetünk. Van egy társulatot összekovácsoló ereje is.”
A Párizsban játszódó bohózatból természetesen nem hiányozhat a zene sem.
Ebben a darabban mutatkozik be a társulat öt új tagja, köztük Edvi Henrietta is, akit a főhőssel kacérkodó kalapárusnő szerepében láthatunk.
Edvi Henrietta színész
„A darab nekem nagyon tetszik. Alapvetően ez a műfaj is nagyon tetszik. A karakteremmel nyilván küzdök, de szerintem ez olyan, hogy végig küzd az ember, sohasem lehet kész”
Augusztus 17-től augusztus 23-ig nyolc alkalommal láthatja a közönség Réthly Attila rendezéséban Az olasz Szalmakalapot.





























