Hírek

Szentmisével kezdődik az augusztus 20-ai program Szombathelyen

2013. augusztus 16., 16:57

A kulturális műsor után Puskás Tivadar polgármester mond ünnepi beszédet. A megemlékezés idején forgalomkorlátozás lesz a Szent István-szobor környékén.

Szentmisével kezdődik az augusztus 20-ai program Szombathelyen

Augusztus 20-a Szent István király és az Új Kenyér ünnepe, valamint az államalapító szentté avatásának évfordulója. Szombathelyen kedden fél 9-kor  a Szent István-szobornál kezdődik a megemlékezés. A szentmisét Veres András megyés püspök celebrálja. Megáldják az új kenyeret, majd 10 órakor katonai tiszteletadás mellett felvonják az országzászlót. A kulturális műsorban közreműködik a Weöres Sándor Színház, az Ungaresca Táncegyüttes, a Boglya Népzenei Együttes, valamint Szombathely Város Fúvószenekara. Ünnepi beszédet Puskás Tivadar polgármester mond. A rendezvény idején, 9.50 és 11 óra  között forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek a Szent István-szobor környéki utcákban. Ide csak a helyi járatos buszok hajthatnak be.

Augusztus 20-án ünnepli 40. születésnapját a Vasi Skanzen. Délelőtt tíz órától este 10-ig változatos programokkal kerti partira hívják a látogatókat. Az érdeklődők a kenyérsütés fortélyait is elleshetik majd. A belépés ingyenes.

A hivatalokban hétfőn és kedden szünetel az ügyfélfogadás és változás lesz a hosszú hétvége miatt a közúti forgalomban is, mert feloldják kamionstopot. Vasárnap 22 órától hétfőn 22 óráig a 7,5 tonnás tehergépkocsik is közlekedhetnek az ország útjain.