
Változik a civil szervezetek támogatásának rendje – erről tanácskozott legutóbbi ülésén a Civil Fórum. A vonatkozó rendelet az államháztartáson kívüli és belüli források átadásáról szól. A változás része, hogy csak regisztrált szervezetek lehetnek kedvezményezettek a jövőben.
Károlyi Ákos – aljegyző
„Jelen pillanatban ilyen kötelem egyébként nincsen: viszonylag egyszerű, pár soros kérelemre is adható támogatás, innentől viszont az önkormányzat tudni fogja, hogy kit támogat.”
A szervezeteknek regisztrációjukat minden évben meg kell újítani,erre januári határidőt szab a rendelet. Az ügyintézésre elektronikusan is lehetősége lesz a civileknek. Változás lesz a megítélt pénzösszegek elköltésének igazolásában is.
Takátsné Tenki Mária – alelnök, Civil Fórum
„Az összeg a rendeletben nincs meghatározva, de az adható támogatásoknak az eljárási rendjét, tehát az elbírálást, az elbírálásszempontjait is érinteni fogjuk és a beszámolási kötelezettségét a szervezeteknek részletesebben fogjuk szabályozni.”
A regisztrációs kötelezettségtől és a többi változástól a partneri kapcsolatok erősödését is várja a Civil Fórum. Az új rendelet 2014. január 1. napján lép hatályba.





























