
Autodidakta festőnek vallja magát Varasdy Tamás, aki ezeket a képeket készítette. 18 éves kora óta fest, tanult Radnóti Kovács Árpádnál is. Négy éve csatlakozott a karitász művészetterápiás csoportjához, depressziós problémái leküzdésében segítette a közösség.
Varasdy Tamás
“A művészet által jobban érzem magam, és hát így szeretném ezt folytatni.”
Ihász Ferenc a szenvedélybetegségétől szabadult meg, és ebben az alkotásnak is meghatározó szerep jutott.
Ihász Ferenc
“Jó barátokat szereztem, kollégákat, akikkel nem versenyzünk, hanem inkább egymást - húzva azt hiszem, hogy segítünk egymásnak szakmailag is, gondolatban is.
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Szikla, Hársfa-ház és Rév intézményeiben gondozottaknak 2009 óta tartanak művészetterápiás foglalkozásokat. A festő, a keramikus és a textilkészítő csoporthoz sokan csatlakoztak.
Tuczainé Régvári Marietta - igazgató, egyházmegyei karitász
“Előbb-utóbb szelektálódott, hogy kinek van érzéke hozzá, hiszen nálunk fogtak először nagyon sokat ecsetet a kezükbe, varrótűt és cérnát, hogy gobelint varrjon. Tehát kialakult egy olyan mag, akik aztán később nem is csináltak mást, csak ezeknek a képeknek a megalkotásával és a gobelinek varrásával foglalkoztak.”
Több mint időtöltés, sokaknak az egyetlen lehetőség ahhoz, hogy hasznosnak érezhessék magukat. Az pedig hozzásegít a gyógyuláshoz - mondta a kiállításmegnyitón Veres András megyés püspök.
Veres András
“Ezek az emberek legtöbbször otthon, talán csak a pszichiáterükkel találkoznak időnként, de különben teljesen bezárkózottan élnek. És amikor végülis elfogadják a meghívást ebbe a közös gondozásba, akkor napról napra észre lehet venni, nemcsak a szemükön, hanem az egész lényükön, hogy szinte újjászületnek.
A kerekasztal beszélgetésen a művészetterápia jelentőségét fogalmazták meg a meghívottak. A Színvilág-érzelemvilág című kiállítás a színház aulájában április 12-éig látható.





























