
"Az állampolgárok biztonságérzetét nagyban fokozni fogja 1.04 már csak azért is, mert ezekkel az eszközökkel gyorsabban, pontosabban fogjátok tudni a segítséget megadni."
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tavaly decemberben adta át a megyei igazgatóságoknak az új mobil laborokat, a speciális jármű azonban mostantól teljesít élesben is szolgálatot Vas megyében.
Így rögtön tudják a katasztrófavédők, hogy milyen veszélyes anyaggal állnak szemben, milyen intézkedésekre van szükség.
Farkas János iparbiztonsági főfelügyelő, Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Az egyik felén van egy meteorológiai berendezés, amivel a légköri viszonyokat tudjuk ellenőrizni, valamint ez a kis zöld berendezés egy sugár kapu, ami menet közben és álló helyzetben is monitorozni tudja a gépjárműveket. A mellette elhaladó gépjárműveket.
A mobil labor kiemelt szerepet kap a veszélyesáru-szállítás ellenőrzésében.
Erdélyi Krisztián igazgató, Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Ezen a gépjárművön olyan eszközöket helyeztek el, ami a lakosság védelmét nagyban befolyásolja és elősegíti. Hatékonyabb, gyorsabb lesz egy-egy katasztrófa felszámolásunk. Ezek az eszközök – én úgy gondolom – nagyon modernek, mai technológiának nagyon megfelelőek.
A hatékonyság érdekében fontos, hogy a tűzoltók biztonságosan végezhessék munkájukat. A „Mentsünk együtt!” című szlovén-magyar pályázatnak köszönhetően 2012-től több határon átnyúló gyakorlaton vettek részt a vasi katasztrófavédők. Most pedig jelentős eszközbeszerzésre is sor került a projekt keretében.
Göncz Szabolcs szombathelyi tűzoltóparancsnok Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Az egyik a vízből, jég alól mentéshez különböző búvárfelszerelések és kiegészítő eszközei, illetve a légzőkészülék-felügyeleti rendszer, ami a zárt térben történő tűzoltásnak a komoly fejlődését jelenti.
A műszaki mentésben pedig a most beszerzett alátámasztó rendszereknek, valamint feszítő-vágó berendezéseknek veszik hasznát. Az új eszközöket a közeljövőben több gyakorlaton is kipróbálják katasztrófavédők.





























