Hírek

Szóltak a magyar dalok

2013. szeptember 09., 17:37

A zenei ünnepen Szombathelyen két színpadon szórakoztatták a közönséget a zenészek. Fellépett ByeAlex, a Vad Fruttik, de számos helyi együttes is. A hétvégén a Fő tér a Big Band fesztiválnak is otthont adott.

Szóltak a magyar dalok

A VIII. Szombathelyi Big Band Fesztivált szombaton rendezték, a zenekedvelők ezen hangolódhattak a Magyar Dal Napjára.

Presser Gábor ötlete volt, hogy szeptember második vasárnapját szenteljék a magyar szerzeményeknek és a hazai előadóknak. Tavaly az egész ország figyelte a szombathelyi koncerteket, mert a vasi megyeszékhely volt a Magyar dal fővárosa, de a szervezők idén is fontosnak tartották a minőséget.

Prieger Szabolcs-igazgatóhelyettes, AGORA
“Most a fiatalság, a lendület, az újdonság irányába közelítettünk, tehát olyan szombathelyi kötődésű zenekarokat hívtunk, akik még nem futottak be, akik előtt még ott van a lehetőség.”

Két színpadon, óránként váltakozva kezdődtek a koncertek, délután a szombathelyi Flashlike Band szórakoztatta a közönséget.

Gombás Nikoletta-énekes,Flashlike Band
“A zenének mindig üzenete van, ezt nem csak a zenekari, a zenei része adja át, hanem a szövegek is, úgyhogy azoknak akik nem beszélnek idegen nyelveket, de azoknak is, akik beszélnek, fontos lehet az, hogy a zenekar milyen üzenetet szeretne átadni nekik.”

A rendezvényre sokan családdal érkeztek.

“Teljesen jó, elsősorban minden legyen magyar, így a zene is legyen magyar.”

A programok közül legtöbben ByeAlexre,az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulójára voltak kíváncsiak.

Márta Alex-énekes
“Jó az, hogy van ilyesmi, mert nagyon külföldiesedünk elfelé, és talán itt arról van szó, hogy magyarul énekelünk és magyarul hallgatjuk a dalokat. Szerintem ez teljesen rendben van, én emellett szoktam letenni a voksomat.”

A 2013-as Magyar Dal Napjának késő esti nagykoncertjén a várpalotai származású, Vad Fruttik együttes színes, több stílust ötvöző zenéjét élvezhette a közönség.