
Szombathely volt a 14. Lázárinfó helyszíne, nagyjából 200-an gyülekeztek az Ezredévi parkban.
A fórumot Szabó Bálint, a botrányairól hírhedt politikus, egykori szegedi önkormányzati képviselő trombitálással és szirénával próbálta megzavarni, végül elvezették a helyszínről. Lázár János építési és közlekedési miniszter Vámos Zoltánnal érkezett, aki nemrég Hende Csaba helyett a Fidesz elnöke lett Vas vármegye 1. számú választókerületében, ő moderálta a beszélgetést.
"Bátran tegyék fel a kérdéseiket."
A miniszter gratulált Nemény Andrásnak az elmúlt két választáson elért győzelméhez. A fórum előtt egyébként röviden találkozott is a polgármesterrel, akinek ismét felajánlotta a kormány együttműködését.
"Fölajánlva a fideszesek, a kormányzat és a Fidesz MPSZ együttműködését Szombathely fejlesztése és az itt élők életminőségének javítása érdekében."
Ígéretet tett, hogy három éven belül megépül a Szombathely-Kőszeg és a Szombathely-Körmend gyorsforgalmi út összesen 52 kilométer hosszan, négy sávon. Még idén augusztusban kiírják a koncessziós tendert, a nyertes három éven belül köteles az projektet elkészíteni. A kőszegi 160, a körmendi szakasz 180 milliárdba kerül, a magyar államnak 2027-től kell majd törlesztenie ezt az összeget. Megvalósul az északkeleti elkerülő út is. Lázár János ezt követően kérdésekre válaszolt.
"Most tulajdonképpen több megyét kapott a GySEV, de 26-ban és 27-ben is lesz változás ... hogyan fog ez megváltozni."
Vasúti közlekedésről, Ukrajna uniós csatlakozásáról, Brüsszelről, Pride-ról, költségvetési hiányról, államadósságról, luxizásról, külföldi stadionépítkezések és fociklubok támogatásáról is kérdeztek a jelenlévők, többször kritikus hangon. Szombathely mellett Kőszegről, Lukácsházáról, Felsőcsatárról, de Kaposvárról és Budapestről is jöttek érdeklődők. A válaszokban elhangzottak a kormányzati narratíva aktuális üzenetei. A Lázárinfó teljes felvétele visszanézhető a Szombathelyi Televízió Facebook-oldalán.




























