
Célozni jól tudnak a körmendi fiatal polgárőrök, derült ki a versenyen. Hibátlanul teljesítették a lövészeti feladatot.
“Amikor az első el fog indulni, akkor elindítom az órát.”
A versenyszámok között kerékpáros ügyességi feladat is szerepelt, ahogy önvédelem és foci is, emellett katasztrófavédelmi ismereteikről is számot adtak a fiatal, 18-30 év közötti polgárőrök.
Péntek Róbert - Szombathelyi Polgárőrség
“Magát a polgárőr munkát nem nagyon ismertem, sőt megmondom őszintén nem is szimpatizáltam velük. Aztán ahogy belecsöppentem és látom, hogy itt Szombathelyen is mennyire komolyan csinálják a kollégák, ezért engem is elkapott a bowden, a szíj és berántottak.”
A megyében minden polgárőr szervezetnek van ifjúsági tagozata. Mintegy 1000 fiatal vesz részt a szervezetek munkájában.
Kiss Viktória - elnök, VMPSZ Ifjúsági Tagozata
“Elsősorban azért várjuk őket, hiszen együtt tudunk tenni a többi embertársunkért, a szombathelyi polgárokért, a vasiakért, tágabb értelmben az ország lakosságáért is.”
Idén ünnepli 20 éves jubileumát a Szombathelyi Polgárőrség. Egy zászlót kaptak ajándékba. 9 éve azért szervezik meg minden évben az ifjúsági napot, hogy minél több fiatal bekapcsolódhasson a polgárőrség munkájába. A megyei program időközben regionális versennyé bővült.
Krug Gusztáv - elnök, Vas Megyei Polgárőr Szövetség
“Úgy éreztük, hogy ezt a nemes és szép hagyományt amit a polgárőrök végeznek állampolgáraink javára ezt valahogyan tovább kellene vinni és megnyerni a fiatalokat. És mivel sok fiatal volt már a megyei polgárőr egyesületekben, úgy gondoltuk, hogy hagyományt kellene teremteni.”
A hétvégi viadalt a körmendi csapat nyerte.





























