
Ezt, a kínai Quangxi tartományról készült filmet már kedden este láthatták a Szombathelyi Televízió nézői. A Kínai Televíziós Hét keretében a műsorcserével egyidejűleg a tartományi televízió vezetői is megérkeztek a vasi megyeszékhelyre.
"Az újságba 1 fotó fér bele, de ehhez kapcsolódóan a hírportálunkon még 30-40 képet el lehet érni."
A Szombathelyi Médiaközpont székházában Koczka Tibor ügyvezető igazgató mutatta be a kínai küldöttségnek a cég sokrétű munkáját: a Szombathelyi 7 városi hetilapot, a Szombathelyi Televízió működését, és a szombathelyi7.hu hírportált is.
A Quangxi tartományban 72 millióan élnek, az ottani helyi televízió műsorait 1400-an készítik, amit műholdas csatornáin keresztül 800 millióan láthatnak.
Koczka Tibor ügyvezető igazgató, Szombathelyi Médiaközpont
Ezzel szemben a Szombathelyi Televízió adását 150 ezer néző láthatja Vas megyében, 25-en, és a külsősök készítik a műsorokat. Igaz, hogy készítünk még újságot, a Szombathelyi 7-et és a hírportált – úgy éreztem nem vagyunk egy súlycsoportban, most a nap végére pedig kiderült, hogy rengeteg újdonsággal tudtunk szolgálni mi is a kínai idelátogatóknak, és nagyon sok mindent tanultunk mi is tőlük.
A Kínai Televíziós Hét keretében mindkét országban betekinthetnek a nézők egymás kultúrájába. Kínában Szombathelyről, itt pedig Quangxiról láthatnak összeállítást.
Zhou Wenli elnök, Quangxi Tartományi Televízió
Nagy öröm nekünk, ha a tartományunkat, az ott élő nemzetiségek kultúráját és gazdaságát bemutathatjuk Vas megyének
A Kínai Televíziós Hét ünnepélyes megnyitóján Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere elmondta, a város több éve ápol testvérvárosi kapcsolatot Kínával. Ez a médiakapcsolat fontos előrelépés Szombathely városmarketingjében.
Puskás Tivadar polgármester, Szombathely
Az hogy a helyi tv-k között kapcsolatok vannak, mindenki számára fontos, hiszen ennek a szakmai kapcsolatnak emberi, kulturális, politikai, gazdasági kapcsolat lesz a következménye.
Az ünnepélyes megnyitón az Ungaresca Tánccsoport tyukodi táncokat mutatott be, nagy sikerrel. A találkozón elhangzott: a televíziós hét várhatóan a jövőben folyamatos együttműködéssé bővül.





























