
Az Élelmiszeripari szakképzőiskola tanüzemében most is dolgoznak a diákok, akik a gyulai szakmai versenyen indultak és pék-cukrász kategóriában elhozták a első három helyet. A megmérettetésen az országból 16 oktatási intézmény 29 tanulója vett részt.
Németh Hajnalka- 1. helyezett
" 13 napi terméket és 13 tortát kaptunk cukrászatból, ott pedig saphari-tortát, rigójancsit és egy önálló díszmunkát kellett elkészítenünk."
Szabó Zsófia-3. helyezett
"én a díszmunkát szerettem a legjobban, valamint a torta elkészítését, nehezebb a leveles tészta elkészítése volt."
Ilyen kakóscsigát is kellett sütniük a tanulóknak a versenyen. A második helyezett Barki Gábor éppen a tésztát nyújtja, majd társai töltik, szeletelik. Az egyik legnehezebb feladat volt ez.
Gosztolyáné Czenki Bernadett-szakmai oktató
"A fő célunk az volt, hogy felszabaduljanak a gyerekek, 71% volt a maximum pont, amit el kellett nekik érni ahhoz, hogy kitűnő bizonyítványt kapjanak. Nagyon örülök neki, ez egy jó tapasztalatszerzés is volt nekik és talán az életben is jól tudják hasznosítani."
A diákoknak -a versenyen elért eredménynek köszönhetően- nem kell már vizsgázni, kitűnő bizonyítványt kapnak majd. Az iskola idén indít még tanulókat országos versenyeken.





























