Hírek

Szombathelyről is vinnének szobrot Rumba, a Rumi Rajki szoborparkba

2014. augusztus 05., 16:16

Három alkotással pénteken nyitották meg a kertet, és már a bővítésen dolgozik a Rumi Rajki Műpártoló kör. A huszadik század elejének meghatározó szobrászművészére a Cicelle Napok keretében emlékeztek szülőfalujában.

Szombathelyről is vinnének szobrot Rumba, a Rumi Rajki szoborparkba

Három Rumi Rajki szobrot lepleztek le pénteken Rumban.

A vasúti emlékhely melletti szabad terület mostantól a szoborpark helye. Rumi Rajki István szobrászművész a Vas megyei településen született, helyben évek óta dolgoznak azon, hogy méltó emlékhelyet állítsanak neki.

Egy gránittábla az első eleme a parknak, amely információs táblaként is funkcionál.

A Daliák című alkotás egyik alakja is idekerült, és még egy munka, ami csak gipsz vázlatban maradt meg korábban, most teljesedhetett ki először.

Módy Péter – szobrász, restaurátor
„Az ősi szántás, ami erejénél, konstrukciójánál fogva az egyik fő művének tekinthető, legalábbis sokunk számára, és ez egy nagyon izgalmas kihívás volt, hogy ezt egy két és félszeres nagyításban megfaragni egy hattonnás kőből.”

Szombathelyről bővülhet a 8 millió forintból kialakított rumi szoborpark – erről is szó volt az avatón. A Rumi Rajki Műpártoló kör egy korábban a megyeszékhelyen állt, most raktárban tartott pelikán szobrot költöztetne az új parkba.

Balogh Péter – elnök, Rumi Rajki Műpártoló kör
„Ez a beszállított szobor, ez eléggé meg van tépázva, most mi ezt rendbe tennénk és szeretnénk a várostól elkérni és ide elhelyezni, tudniillik a városban még marad pelikán szobor, mert van egy a temetőben, műkőből többet is öntöttek, az eredeti gipsz pedig a plébániának a kapualjában van.”

Sokan gyűltek össze a szoborpark avatására, ami egyúttal a 13. Cicelle Aranyháromszög Kulturális Napok nyitórendezvénye volt Rumban.