
Vasárnap a választók úgy döntöttek, hogy a megkezdett utat folytatni kell, mert a FIDESZ-KDNP elnyerte a választók többségének bizalmát - mondta hétfő reggel Puskás Tivadar. A polgármester már a közeljövő feladataira koncentrál, melyek közül kiemelkedik a Szent Márton-év méltó megünneplése.
Puskás Tivadar - polgármester, Fidesz-KDNP
“A várost higgadtan, kompromisszumkészen és bölcsen kell vezetni. Azért, hogy Szombathely továbbra is emelkedő pályán maradjon.”
A négy évvel ezelőttihez képest nagyon jó eredmény ért el a baloldali koalíció Szombathelyen - értékelte a választást Ipkovich György, aki szintén az érdemi munka mielőbbi folytatására bíztatott. Szerinte ehhez a polgármesternek mielőbb össze kell hívnia a testületet - mondta.
Ipkovich György - polgármesterjelölt, ÉSZE-MSZP-DK-EGYÜTT
“Parkolásgazdálkodás, kiskertekkel kapcsolatos dolog, járóbeteg-ellátás, szociális programunk, azokat akkor tudjuk megtenni, ha októberben összehív egy határozatképes közgyűlést.
Meglepőnek minősítette a szoros eredményt, egyúttal csalódott, mert a várakozással ellentétben nem tudtak frakciót alakítani a közgyűlésben - mondta a Szombathelyi Televízió választási műsorában a Jobbik polgármesterjelöltje. Balassa Péter szerint a kompenzációs listán szerzett helyével a közgyűlésben akár a mérleg nyelve is lehet.
Balassa Péter - polgámesterjelölt, JOBBIK
“Itt esetlegesen olyan dolgokat meg tudunk torpedózni, vagy esetlegesen változtatni, ami nem háttéralkuknak az eredménye. Nagyon remélem, hogy el tudunk indulni ebbe az irányba.”
Molnár Miklós ugyancsak kompenzációs listán jutott a képviselő-testületbe. A Pro Savaria Egyesület civiszervezetként - országosan egyedülállóan - 2002 óta folyamatosan részt vesz a közgyűlés munkájában.
Molnár Miklós - polgármesterjelölt, Pro Savaria Egyesület
“Szakmaiságot szeretnénk képviselni a város működésében. azt gondoljuk, hogy a jó politikai döntésekhez is kell jó szakmai háttér, hogy azokat jól lehessen végrehajtani.
Horváth Zoltán úgy fogalmazott, hogy a vártnál rosszabbul szerepelt az önkormányzati választáson az LMP, bár a kampányidőszakban mindent elkövettek a sikerért.
Horváth Zoltán - polgámesterjelölt, LMP
“A Lehet Más a Politika persze nem szűnt meg, Szombathelyen továbbra is megvan az aktív csapat, azt gondolom, hogy vissza kell nyúlnunk a mozgalmi múltunkhoz és folytatni az utcai politizálást.
A polgármesterjelöltek mindegyike köszönetet mondott a választóknak.





























