
Akár 75ezer forintos havi ösztöndíjat is elérhetnek azok a leendő tanárok, akik elnyerték a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjat. Országosan 400, Szombathelyen 18 diák vehette át az oklevelet és írta alá a szerződését. A kedvezményezettek vállalják, hogy tanárként helyezkednek majd el.
Ódor Noémi
„Meg kellett jelölni adott megyéket, hogy hol lesz a munkavállalás és ezt kell majd vállalni, ha kikerülök, mint pedagógus, akkor ezekben a megyékben, valamelyikben, mint pedagógus helyeznek el engem.”
Adonyi Dávid Attila
„Veszprém megyét jelöltem meg, Zala megyét, Vas megyét, Győr-Moson-Sopron megyét és Fejér megyét és földrajzt és környezettant fogok tanítani.”
A cél az, hogy már a középiskolásoknak is alternatívát nyújtsanak, és az is, hogy a végzett tanárok is konkrét munkalehetőséggel kapjanak diplomát.
Gáspár Mihály – tag, Klebelsberg Ösztöndíj Bizottság
„A pedagógus pálya, a pedagógus életpályamodell bevezetésével egy időben már magát a tanulást, a hallgatóvá válást is megpróbáljuk ösztönözni.”
Elsősorban azokat a hallgatókat támogatják, akik hiányszakokat fognak tanítani, ilyenek a természettudományos tantárgyak. Szombathelyen jelenleg 60 szakpárban van erre lehetőség.
Horváthné Molnár Katalin – elnök-rektorhelyettes, NYME SEK
„Nagyon fontosnak és lényegesnek tartom a matematika szakot, a német szakot és természetesen még a hiányzó természettudományos szakokat, de nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a jelenleg az ösztöndíjrendszerben szereplő 18 szakból 11-et kínálunk a hallgatóinknak.”
A napokban szerződik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal a 18 szombathelyi ösztöndíjas.





























