
Tanévnyitó ünnepséget tartottak a PTE ETK Szombathelyi Képzési Központban, ahova főként az elsőéves hallgatókat várták. Vámos Zoltán főispán köszöntőjében így szólt a fiatalokhoz: választott szakmájuk révén azokkal foglalkoznak majd, akik segítségre szorulnak, akik elesettek, aki gyengék, és a mai világban nem tudjuk elégszer megköszönni ezt a hivatást. Majthényi László, a Vas Vármegyei közgyűlés elnöke a szakmaválasztás fontosságát és az ezzel járó emberséget emelte ki beszédében. László Győző alpolgármester arra biztatta a hallgatókat, hogy bár a legfontosabb a tanulás, az egyetemen kialakuló emberi kapcsolatok is lényegesek, ezeket is éljék meg. Büszke a hivatására, és örül, hogy évről-évre egyre többen végeznek a szombathelyi intézményben - erről beszélt Altmajer Beáta.
Altmajer Beáta - ápolási igazgató, Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
"Az intézmény olyan lehetőségeket nyújt önöknek, amelyek jelentőségét ma még talán nem is látják, de később óriási hasznát fogják venni a mindennapokban. Kiváló lelkiismeretes tanárok, oktatók, kórházi mentorok. A tárgyi tudás mellett tanulásra, hivatásra és talán az életre is felkészítik önöket."
Támogatásukról biztosította az újdonsült hallgatókat a Hallgatói Önkormányzat vezetője.
Fejér Márton - HÖK elnök, PTE Egészségügyi Kar
“Valóban nagyon fontos a tanulás és egy olyan intézményben kezdhetitek meg a tanulmányaitokat, ami minőségi oktatást ad, és nemcsak szakmát választottatok, hanem hvatást is, ezek mellett viszont nagyon fontos az, hogy az egyetemi éveiek alatt érezzétek nagyon jól magatokat, hiszen ha minden jól megy, akkor valószínűleg ezek lesznek a legszebb évei talán az életeteknek.”
Az Egészégtudományi Kara egyre népszerűbb a fiatalok körében, idén sokkal többen jelentkeztek és nyertek felvételt, mint a korábbi években.
Ács Pongrác - dékán, PTE Egészségtudományi Kar
“Tavaly 128 hallgató volt akit felvettünk, idén pedig ez a szám nappali levelező képzési munkarendben 215 hallgató. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi évhez képest 68%-os növekedést tudtunk elérni. Azt gondolom, ebben a jelenlegi környezetben, hogy ennyien választják az egészségügyet és a szombathelyi képzési központot, ez mindenféleképpen pozitívum. “
Az ünnepségen sor került dicséret és elismerések átadására, valamint együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezreddel, amelynek keretében a hallgatók betekintést nyerhetnek a honvédség mindennapjaiba, megismerhetik a tartalékos rendszer működését és részt vehetnek olyan programokban, amelyek egyszerre szólnak az egészségről, a szolgálatról és a hazafias értékekről.




























