Hírek

Tarolt Zalaegerszegen a Lorigo Táncsport Egyesület

2025. október 20., 12:32

Tarolt Zalaegerszegen a Lorigo Táncsport Egyesület: a klubközi és a WDF versenyeken, valamint a Formációs Magyar Bajnokságon is remekeltek a táncosaik. Szalai-Nagy Júlia és Faludiné Lovas Henriette tanítványai négy magyar bajnoki aranyéremmel térhettek haza.

Tarolt Zalaegerszegen a Lorigo Táncsport Egyesület

A Lorigo TSE hosszú évek óta meghatározó szereplője a hazai és a nemzetközi táncsportnak. A Faludiné Lovas Henriette vezette egyesület korábban egyéni és páros versenyzőiről volt ismert, ám 2018 óta már formációs táncokban is kimagasló eredményeket érnek el.

Faludiné Lovas Henriette - elnök, Lorigo TSE
- A Lorigo Táncsport Egyesület jelenleg 85 regisztrált versenyzőt számol és így a korosztályok a gyerek, a junior, az ifjúsági és felnőtt, tehát mind a négy korosztályban nagyon sok táncosunk van és korosztály szerint is szedjük csoportokra szét őket. Alapvetően az egyesület ugye egyéni versenyeztetéssel foglalkozik, de úgy gondolom, hogy a csapatszellem, az összetartozás miatt meg egy kicsikét nem állandóan egymás ellen versengve, egy kicsit egy közös célért is táncolva és versenyezve gondoltuk, hogy a formációkban is kipróbáljuk magukat és már hatodik-hetedik éve működik nagyon jól. Minden évben hozunk aranyérmet a formációs magyar bajnokságról.

 

A formációs tánc összetett műfaj – mindenkinek megvan benne a saját szerepe, de a közös koreográfiát is precízen kell ismerniük. A technikai tudás mellett összhang is kell a sikerhez.

Szalai-Nagy Júlia - edző, Lorigo TSE
- Mi egyéni egyesület vagyunk, ezért nekünk nagyon nehéz ez a formáció, viszont emiatt meg nagyon jó, mert csapatot csinálhatsz. A gyerekek állandóan egymás ellen versengenek, itt viszont végre egymással, vagy együtt vannak. Úgyhogy szerintem nagyon jó közösségépítő ez a formáció.

 

A kétnapos zalaegerszegi rendezvényen klubközi megmérettetések, WDF-erőfelmérők és formációs magyar bajnokság is zajlott.

Gombkötő Balázs - edző, Lorigo TSE
- Én úgy gondolom, hogy az elvégzett munka minősége az nagyon fontos és ezt az eredmények is jól mutatják az elmúlt 10 évben a junior és ifjúsági kategóriában tudjuk biztosítani a magyar bajnokokat és a magyar bajnoki dobogósokat. Tavaly is a formációs bajnokságon négy magyar bajnoki címet hoztunk el.

 

Kiváló koreográfiát és zenei anyagot választottak az edzők. A gyerekek az Oroszlánkirály dallamaira előadott produkciója osztatlan sikert aratott, első helyen végeztek meggyőző különbséggel. A junior korosztály két számban is érdekelt volt: a Barbie-standard mix és a disco latin-mix is üdítő színfoltja volt a versenynek, mindkét koreográfia aranyat ért a nap végén. A dobogó legfelső fokára léphetett a felnőtt csapat is, így valamennyi formáció magyar bajnoki címmel térhetett haza.