Hírek

Tenisztábor

2014. június 23., 15:08

Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Szombathelyi Sportiskola tenisz szakosztálya nyári edzőtáborát. Ezúttal ötven gyermek vesz részt a kéthetes kurzuson, mely az edzések mellett szabadidős programokat is tartalmaz.

Tenisztábor

Hagyománynak mondható, hogy a Szombathelyi Sportiskola különböző szakosztályai a nyári vakáció kezdetén sporttáborokba várják a gyerekeket. Ez nincs másként a teniszezőknél sem, akik ezúttal is a Sportligetben alakították ki a bázisukat.

Szabó Hajnalka - edző, Szombathelyi Sportiskola
“Azért rendezzük meg ezeket a táborokat, hogy a teniszező gyerekeket ne vigyék más táborba, hanem a szabadidejüket itt, a teniszpályán tudják eltölteni. Nagyon várják minden évben a táborokat, mert imádnak teniszezni , szinte egész nap csak a labdát ütnék.”

A táborozáson részt vevő gyerekek zöme versenyszerűen teniszezik, így a számukra nem jelent megerőltetést napi két edzést végigdolgozni. A fárasztó tréningeket pedig szabadidős programok törik meg.  

Balogh Sára - tanuló, Gothard-iskola
“Azért szeretek itt lenni, mert sokat teniszezünk, sok az ismerős, sok barátom van. Jó az idő, sokat szórakozunk. A teniszen kívül még sok program is lesz.”

A kiegészítő programokat az edzők úgy válogatták össze, hogy azok szórakoztatóak legyenek és szolgálják a közösség kialakítását is. Így nem csoda, hogy a gyerekek nagyon várják azokat.

Oláh Panna Anna - tanuló, Gothard-iskola
“Én a kincskeresést és a Kalandvárost várom nagyon. Nagyon jó lesz szerintem. A számháború is jó lesz szerintem, de abban nem szeretnék indulni.”

A gyerekek két hetet töltenek a táborban. Az eddigi tapasztalatok szerint a tenisztudásuk rengeteget fejlődik ez idő alatt, ugyanakkor sok élménnyel gazdagodnak.