Hírek

Termésrekordot érhet el idén a kukorica és a napraforgó

2014. augusztus 25., 20:41

A gazdálkodóknak ugyanakkor nehézségeket jelent a gombás fertőzések terjedése, amit a sok eső okoz. A Szombathelyi Növényfajta Kísérleti Állomáson is bő termés várható mindkét kulturnövényből.

Termésrekordot érhet el idén a kukorica és a napraforgó

Csaknem a tavalyi egész éves csapadékmennyiségnek megfelelő eső esett  júliusban és augusztusban. Ez megnehezíti a mezőgazdasági termelők dolgát. A földeken belvízi tócsák alakultak ki, a rendkívül nedves talaj akadályozza a gépi munkák elvégzését. A másik, ami gondot okoz a gazdálkodóknak a nedves, hűvös időben: a nagyfokú gombásodás.

„Ez egy gombás fertőzés. Általában ezek a gombák a talajban tenyésznek és ott telelnek át, és ilyen nedves körülmények között talajból támadják meg a növényt, és végigfut az egész száron, a levelet és végül az egész növényt tönkreteszi.”

A napraforgó tányérja és nagy levelei már annyira lefedik az alsóbb részeket, hogy permetezéssel sem lehetne megállítani a fertőzést.

Szabó Levente – vezető, Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
„Ez ellen már sajnos sok mindent nem lehet tenni. A közeljövőben várható, hogy itt egy érésgyorsító, deszikáló permetezést kell majd végezni, és ezután következhet a napraforgó betakarítása.”

Problémát okoz a kukoricabogár kártékony tevékenysége is.

"A gyökereit így féloldalasan elrágja és a növény megdől, ez viszont egy komoly probléma.”

A jó termésátlag elérésének alapfeltétele a minőségi, betegségeknek ellenálló  vetőmag. A Szombathelyi Növényfajta Kísérleti Állomás feladata, hogy a gazdákhoz szigorúan ellenőrzött fajta magok kerüljenek. Az állomáson elvetett napraforgó és kukorica fejlődését a májusi hideg időjárás kissé visszavetette, de a júniusi, júliusi csapadék a virágzást kedvezően befolyásolta.

Póczik Miklós – vezető, Szombathelyi Növényfajta Kísérleti Állomás
„Úgy gondolom, hogy ha viszonylag egy száraz szeptemberi időjárásunk lesz, akkor a nedvességet sikerül megfelelően leadnia a kukoricának, akkor nem panaszkodhatnak idén a gazdák.”

A szakemberek szerint a tavalyi aszály okozta katasztrofális termés után az utóbbi 10 év leggazdagabb termése várható idén napraforgóból és kukoricából is.