
"A jegesmedvéknek egyre nagyobb távot kell megtenniük úszva két jégtábla között."
A klímaváltozás jeleit és veszélyeit mutatta be ez a csapat, a megye felső tagozatosainak szervezett természettudományos vetélkedőn, amelyen ezúttal az emberiséget fenyegető katasztrófákat dolgozták fel a gyerekek.
Kramli Katalin igazgatóhelyettes, Gothard-iskola
Elsőként maketteket készítettek, majd pedig most a Föld napjához kapcsolódóan megrendezésre kerülő döntőben kiselőadásokat tartottak arról, hogy az elmúlt 100 évben milyen katasztrófa érte a földünket.
A gyerekek vetítéssel színesített bemutatót tartottak például a vörösiszap-katasztrófáról vagy a New York-i ikertornyokat ért támadásról, és a legtöbben kísérletekkel is készültek.
"Ezt a kísérletet a kezünkkel csináltuk, ebben füstbomba van..."
Ez a gothardos csapat a Hirosímára és Nagaszakira ledobott atombomba működését és puszítását magyarázta el.
Koczka André
Főleg a lökéshullámával pusztít, de miután ennek vége van, még a nukleáris fertőzéssel is, sugárzással is képes a növényzetet, az élővilágot kipusztítani.
A pusztítást kísérlettel is igyekeztek érzékelhetővé tenni ....
De a döntő pillanatban hiba csúszott a bemutatóba.
Garas Gergely
Egy füstbombát tettünk be a cipősdobozba, és a lombik volta a gombafelhőnek az alakja, úgy próbáltuk meg imitálni, elég látványos lett, bár nem így képzeltük el.
Veszélytelen volt viszont ez a vulkánok működését imitáló kísérlet.
"Csak egy kis ecet és szódabikarbóna kellett hozzá, és máris megtette a hatását, úgyhogy ez egy könnyen, gyorsan megcsinálható kísérlet volt, de mégis látványos."
A 15 döntőbe jutott csapat közül a legjobbakat értékes könyvekkel jutalmazták. A szervezők abban bíznak, hogy a gyerekek élményszerűen megszerzett ismeretei is hozzájárulnak ahhoz, hogy felelősséggel bánjanak bolygónk erőforrásaival.





























