
Tűz-és robbanásveszélyes vegyi anyagokat tárolnak és készítenek elő gyártáshoz ebben a nemrég felépült raktárban. A fejlesztést megvalósító cég, a 190 millió forintos összeköltségvetésű beruházáshoz több mint 92 millió forintot az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert el. Az elmúlt évek uniós forrásai nagy segítséget jelentettek a hazai vállalkozásoknak fejlesztéseik megvalósításában. A 2014-2020 közötti időszakban az európai pénzek 60%-át gazdaságfejlesztésre fordítja majd az ország. A konkrétumok - azaz, hogy milyen kiírások lesznek és mennyi pénzt lehet itt majd elkölteni illetve nyerni, még nem dőlt el. A tervezés, előkészítés zajlik, amihez a vállalkozások, többek között a kis-és középvállalkozások- észrevételeire is számítanak a döntéshozatalban érintett szervezetek. Éppen ezért indult országos fórumsorozat is.
Szőcs Árpád, főtanácsadó - Magyarok a Piacon Klub
A cél az, hogy a rendelkezésre álló uniós forrásokból, amit a 14-20-as időszakra ismételten elérhetőek majd a magyar vállalkozások számára, ott olyan célokra, olyan fejlesztési célokra érjék el a vállalkozások a pályázatokat amire ténylegesen szükségük van.
Az már biztos, hogy átalakulnak az Operatív Programok, hangzott el a fórumon. Változások lesznek a vidékfejlesztésben, a Leader programban is. A tervek szerint a fejlesztéseik megvalósításához már több alapból is elnyerhetnek pénzeket a vállalkozások. Elkészült a megyei területfejlesztési koncepció is. A társadalmi vita most zajlik. A fő cél a munkahelyteremtés, munkahelymegtartás és megyénkben a közüzemi fejlesztések végrehajtása.
Kovács Ferenc, elnök - Vas Megyei Közgyűlés
Vas megyében 216 települéből 95-nek nincs megoldva a szennyvízkezelési problémaköre .Ez olyan feladatkör amit mindenképpen előtérbe kel helyeznünk. De fontos az is, hogy az önkormányzatok kezelésében lévő belterületi utak, árkok vízelvezető rendszerek tisztítása, karbantartása folyamatosan fenntartható legyen és finanszírozható legyen.
A megyében az önkormányzatok közcélú fejlesztéseik megvalósítására külön keretből juthatnak forráshoz. Ez megyénkben évente kb. 1.5-2 milliárd forintot jelent.





























