
A hazai rendezésű Király Kupa minden évben kiemelt eseményként szerepel a Szombathelyi Haladás felkészülési programjában. A zöld-fehér együttes idén címvédőként lép pályára, ennek megfelelően akarnak szerepelni.
Artner Tamás vezetőedző, Szombathelyi Haladás
“A Király Kupán fontos az eredmény nekünk. A lehető legjobb csapattal fogunk játszani mind a két mérkőzésen. A kitűzött cél az, hogy egyértelműen döntőt játsszunk.”
A Haladás az idei Király Kupán a román első osztályban szereplő Concordia Chiajna együttese ellen kezd. Ezt követően a helyosztón a szombathelyiek ellenfele vagy a Kaposvári Rákóczi vagy pedig a Puskás Akadémia lesz.
Tóth Miklós ügyvezető, Szombathelyi Haladás
“Én azt gondolom, hogy minden évben nagyon jó mérkőzéseket játszunk. Két mérkőzést tudunk játszani, ez úgy mond sorozatterhelés, ami biztos, hogy jól szolgálja minden évben a felkészülésünket.”
A Haladás csapatában a pénteki Király Kupán pályára léphetnek az új szerezmények is. Így például az a Nagy Olivér, aki a Paks csapatából szerződött Szombathelyre.
Nagy Olivér labdarúgó, Szombathelyi Haladás
“Szeretnék minél előbb bekerülni a kezdőcsapatba és meghatározó játékosa lenni a csapatnak ebben az évben. És hasonló sikereket érjen el a csapat mint az előző évben, mert nagyon jó játékosok alkotják a csapatot és képes bravúrokra és jó eredményekre a bajnokságban.”
A tizenegyedik Király Kupa július 4-én, pénteken 14 órakor kezdődik a Haladás-Chiajna mérkőzéssel. A bronzmeccs délután fél hatkor, míg a döntő este hétkor lesz.





























