
Ilyen válaszjeladó berendezéseket állítanak elő az egyik szombathelyi elektronikai alkatrészgyártó üzemben. Többek között az indításgátlóba, a légzsákvezérlőbe és a távírányítóba kerülnek ezek az alkatrészek. A vállalat mára kinőtte a telephelyét, ezért egy 10,5 milliárd forintos beruházás részeként a már meglévő mellé 13 ezer négyzetméteren új termelőcsarnokot épít. Jelenleg 1750-en dolgoznak a cégnél, számuk a jövőben tovább nőhet.
Takács Balázs – ügyvezető igazgató, EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.
„A jelenlegi beruházás keretében 220 új munkahelyet létesítünk. Ezeken a munkahelyeken gépkezelő, gépbeállító, labortechnikus, karbantartó pozíciókba keresünk folyamatosan embereket, de el kell mondanunk, hogy a mérnöki gárdát is erősítjük folyamatosan, úgyhogy mind gépészmérnök, mind villamosmérnök jelentkezését várjuk.”
Nem ez az egyetlen fejlesztés jelenleg a vasi megyeszékhelyen. A nagyberuházások mellett több kis- és középvállalkozás is bővítette a dolgozói létszámát. Ennek köszönhető, hogy októberben tovább csökkent az állláskeresők száma. A legtöbb munkalehetőséget a gépipari, élelmiszeripari és textilipari vállalkozások teremtették. A megyében a gazdaságilag aktív népesség 4,7 százaléka volt nyilvántartott álláskereső, ez másfél százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Rodler Tamás - igazgató, Munkaügyi Központ
„ Az országos rangsorban a harmadik, a főváros és Győr-Moson Sopron Megye után. A Szombathelyi Járásban ebből 2061 álláskersőt regisztráltunk, és a járásban 3,9 százalékos az álláskeresési rátánk.”
Az utóbbi időben jelentősen javultak a hátrányos helyzetű csoportok elhelyezkedési lehetőségei is, az elmúlt hónapban például mindössze 241 pályakezdő keresett munkát Szombathelyen.





























