
A covid időszakban a kényszer szülte az Érezd Szombathelyt! programsorozatot, ami a látogatók nagy kedvencévé vált. Azóta is minden évben tartalmas kikapcsolódási lehetőséget tartogat minden korosztály számára. Az idei már a hetedik alkalom - kezdte a sajtótájékoztatót Horváth Soma.
Horváth Soma - kultúráért is felelős alpolgármester"Most hétvégétől egészen szeptember közepéig, kicsit tovább is kulturális, turisztikai, közösségi élményekben lesz részünk."
Az alpolgármester külön is felhívta a figyelmet a júliusi Napközire, a fiatalok kedvelt zenés piknikjére; a Dr. Bohóc Fesztiválra és a szimfonikus zenekar Emlékmű-koncertjére. A programsorozat most szombaton a III. The Elite autóstalálkozóval indul. Száz válogatott autócsodát lehet közelről megnézni, köztük drift-, tuning-, roncsderbi- és rally járgányokat, de most először kamiont is kiállítanak - ismertette Beő Péter szervező. Június 5-én ismét Monobáb Fesztiválnak ad helyet az MMIK előtti liget.
Prikazovics Ferenc - igazgatóhelyettes, Mesebolt Bábszínház"Minden korosztálynak szól, a legkisebbektől a felnőttekig kínálunk látnivalót."Vass Szilárd - kuratóriumi elnök, Dr. Bohóc Mosolyszolgálat Alapítvány
"Lesznek a fesztiválon zsonglőrök, artisták, bohócok, énekesek, koncert, színpadi előadás, akadálypálya, egészségsarok, lufihajtogatás, arcfestés, próbálunk mindent, ami valamilyen módon a bohócsághoz kapcsolódik megmutatni."
Június 24-én ismét kérdések és válaszok cikáznak a Nagy Szombathelyi Kvízpartyn. A Történelmi Témapark kínálatában ezen kívül izgalmas színházi nyomozás, továbbá két piknikkoncert is szerepel. Az első egy amerikai stílusú este lesz a The King
's Man zenekarral, élén az Elvis-hasonmás Lantos Gáborral. A gasztronómiai kínálat is ehhez igazodik, burgerek, tépett hús, amerikai saláta kerül a piknikkosárba.
Grünwald Stefánia - ügyvezető, Savaria Turimus NKft.
"Rá egy hónapra pedig Franciaország kerül terítékre, Kárász Eszter Párizs ege alatt című francia sanzon estjére várjuk az érdeklődőket, itt az igazi párizsi hangulat, a harmonika, a melankolikus zene fog előtérbe kerülni, de természetesen lesznek vidám számok is."
Az AGORA is kiveszi a részét a nyári programkavalkádból. Horváth Zoltán ügyvezető friss információkat osztott meg korábban már bejelentett rendezvényekről: a Szentivánéji Vigasságokon fellép a Mokka és LL Junior, a zenés kertmozi augusztus elsejei vetítése pedig igazán nagy durranás lesz, a legkorábbi Star Wars-filmet láthatják a műfaj rajongói, és azon sem kell meglepődni, ha rohamosztagosok bukkannak fel a városban. Az Érezd Szombathelyt! programjairól részletesen tájékozódhatnak a és az honlapokon.






























