Hírek

Több mint 560 ezer forint gyűlt össze a Falco kosárlabda csapat jótékonysági felhívása eredményeként

2025. június 13., 16:30

Több mint 560 ezer forint gyűlt össze a Falco kosárlabda csapat jótékonysági felhívása eredményeként az Esőemberke Alapítvány javára. A bajnoki idény utolsó két hónapjában valamennyi hazai mérkőzésen támogathatták a szurkolók a szervezetet.

Több mint 560 ezer forint gyűlt össze a Falco kosárlabda csapat jótékonysági felhívása eredményeként

A Falco minden alkalmat igyekszik megragadni, hogy a kosárlabda pályán túl is értéket adjon a szombathelyieknek. A társadalmi felelősségvállalás, az érzékenyítés, az egymás elfogadása kiemelten fontos a csapat számára, így közös projektet indítottak az Esőemberke Alapítvánnyal, amelynek célja az autizmussal kapcsolatos hiedelmek eloszlatása, az integráció segítése volt. Ennek részeként a klub gyűjtést szervezett az alapítvány javára. A bajnokság végéig lehetett felajánlani kisebb-nagyobb összeget, amelynek átadására csütörtök délután került sor.

Palánkot állítottak a Holnap Háza udvarán, sorra potyogtak a kosarak. A Bádonfa utcai autista lakóotthonban élőket nagy izgalommal töltötte el a Falco csapatával való találkozás.

Godáné Kazári Eszter - Holnap Háza lakhatás vezető, Esőemberke Alapítvány
- Volt olyan szerencsénk, hogy ez a Kék hónap nemcsak áprilisban, hanem egész május hónapban tartott, most zárult le és most kerül majd sor az összegnek az átadására, ami a támogatás során összegyűlt számunkra. Olyan szerencsések voltunk, hogy a lakókkal együtt, illetve ellátottjainkkal együtt kétszer is volt alkalmunk Falco mérkőzésen részt venni. Ez az Ő számukra hihetetlen nagy öröm volt és élmény, de nemcsak nekik, nekünk is, dolgozóknak is. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük szépen még egyszer a lehetőséget és természetesen a támogatást is.

Több mint 560 ezer forint adomány gyűlt össze, amit Nádor István, az Esőemberke Alapítvány kuratóriumi elnöke vett át Váradi Benedektől és Milos Konakovtól.

Nádor István - kuratóriumi elnök, Esőemberke Alapítvány
- Nagyon szépen köszönjük nektek meg a szurkolóknak és mi bármikor nyitottak vagyunk egy ugyanilyen akcióra.

A kezdeményezés sikere mélyen megérintette a játékosokat és a vezetőséget is.

Váradi Benedek - játékos, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
- Örülök annak, hogy vannak ilyen lehetőségek így a klub környékén és tényleg egy szép összeg összegyűlt az itt lakó, itt lévő embereknek. S ezzel remélem, hogy tudunk segíteni a mindennapjaikban, szerintem ez is a feladatunk élsportolóként illetve egy klubként, mint a Falco, hogy ahol tudunk ott segítsünk és természetesen az is, hogy a mérkőzésen is láttuk, hogy micsoda örömmel élték bele magukat. Illetve most is, hogy kipróbálták a kosárlabdát ez tényleg megfizethetetlen élmény.

A befolyt összegből sporteszközök, fűnyíró, szárító- és mosógép beszerzését tervezi az alapítvány.