
Hagyományőrzők hozták a II. világháborúban harcolt 1. huszárhadosztály iratait tartalmazó ládát a Püspöki Palotába szombaton délután. Két év kutatómunka, majd az Osztrák Állami Levéltár vizsgálata és hosszas várakozás után került újra Magyarországra a láda, amelyet ez a műanyag doboz őriz. A ládát Salabergnél, az Enns folyó mellett egy kastély parkjában ásták el a katonák, mielőtt átkelve a folyón, megadták volna magukat az amerikai hadseregnek. Most Haag polgármestere adta át a magyaroknak.
Szebenyi István, hadszíntérkutató, elnök, Had- és Kultúrtörténeti Egyesület“Láttam az anyagot, nincs jó állapotban. Amikor tegnap mi átvettük, a polgármesteri hivatal pincehelyiségében volt, a bécsi levéltár fóliával tekerte be és igen be van nedvesedve most is. Vízcseppek, pára van rajta. Összeállt papírmasszát képzeljünk el. Ezt egy nagyon jó restaurátor kezébe kell adni.”
A második világháborúban a huszárok nem tűntek el: a lovasságot gyalogosként, felderítőként, páncélosok elleni záró erőként vetették be a harctereken, mondta Takács Zoltán, a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója. Kiemelte: az iratanyag hazatérése fontos a hadosztály mindennapjainak megismerése szempontjából, és válaszokat adhat a családoknak a háborúban eltűnt hozzátartozóikkal kapcsolatban.
Takács Zoltán, igazgató, Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár“Ez az iratanyag nagy lehetőség a kutatásra: új kérdések, új válaszok születnek. Pontosabban láthatjuk az alakulat mozgását, a parancsok és a mindennapi tapasztalat közötti feszültségeket, a veszteségeket, a bajtársi kapcsolatokat.”
A magyar katonák elkerülték a szovjet fogságot, ami George Pattont amerikai tábornok és a hadosztály egyik csapatrészének korábbi vezetője Malanotti Lajos ismerettségének volt köszönhető, idézte fel az eseményeket Székely János megyéspüspök.
Székely János megyéspüspök“Imádkozzunk, hogy a fegyverek, a kegyetlenség hangja felett győzni tudjon az emberség, a jóság, a megbocsátás, az önmérséklet, a szelídség. Az emberiség tanulja újra a békesség és az emberség útjait.”
A láda Szombathelyről a Honvédelmi Minisztériumba kerül. Ezután kezdődhet el az iratok állapotának vizsgálata, majd a több mint 80 éves dokumentumgyűjtemény reménybeli restaurálása.



























