
A szabadidőközpontban minden évben felbőgnek a motorok a hagyományos roncsderbi futamok alkalmával. A legutóbbi hétvégén 25 éves csendet tört meg a szombathelyi Speed Car Autó-Motor Sportegyesület. Gondos előkészületet követően idén ismét rallycross versenyt rendeztek a vasi vármegyeszékhelyen. Marcali, Sümeg, Nyirád és Pápoc után a Dunántúli Technikai Sport Kupasorozat újabb állomásán közel 90 fős mezőny gyűlt össze Szombathelyen.
Lakatos Róbert - elnök, Speed Car AMSE- Ez a szombathelyi verseny most a DTS Cupnak az ötödik állomása. Hogy milyen korosztályt célzunk meg? Ezzel a legkisebb hét éves kortól, a legkisebb gyerektől a legprofibb versenyzőkig - ezen a versenyünkön örökös országos bajnokok is jönnek, olyan versenyzők is, akik most az országos bajnokságban szerepelnek. Meg természetesen egy fő célunk nekünk a juniorok nevelése.
A tehetséges fiatalok mellett tapasztalt versenyzők is volán mögé ültek.
Asbóth Dávid - versenyző- Megtaláltam benne valami olyat, amit semmi más sportban nem. Mindig is az autókat nagyon szerettem, és emellett még ilyen adrenalinfüggő is vagyok, hogy ha lehet ilyet mondani, szóval ez így nekem egy tökéletes választás volt.
Rajthoz állt a vasi egyesület 15 éves reménysége Asbóth Dávid is, akit korán magával ragadott a benzingőzös világ. Többen már nemcsak pilótaként, hanem szerelőként is segítik társaik szereplését.
Horváth László - tag, Speed Car AMSE- Igazából mind a kettő közel áll hozzám, mondhatnám azt is, hogy túl közel áll hozzám mind a kettő. Engem hat éves korom óta fertőztek meg ezzel a benzingőzös világgal és aki ebbe egyszer beleszagol az sose tudja abbahagyni. Meg ugye a srácoknak is folyamatosan mi készítjük fel mindenkinek az autóját a csapattal együtt, úgyhogy igazából a hibázási lehetőség mindenkinél benne van, de az autók egyenlőre stabilak.
A szervezők a különleges alkalomra új nyomvonalakat alakítottak ki a pályán, meglepve ezzel a résztvevőket.
Jánosi László - versenyző- Egy métert sem mentem eddig még rajt, tehát eddig öt kört mentünk, úgyhogy most jön majd az első előfutam és meglátjuk, hogy milyen lesz. Érdekes, hol csúszik, hol tapad, hol technikás, hol gyors, pont jó.
Az előfutamok során a leggyorsabbak biztosították helyüket a kategóriánkénti döntőkben. Értékes másodpercek múltak azon, hogy ki, hogyan alkalmazkodott gyorsabban a pályához, illetve mikor használta ki a joker lehetőséget, amivel ugyan időt nyerhettek, de technikailag nehezebb megoldásnak bizonyult. A legeredményesebb versenyzők érmekkel, oklevelekkel valamint értékes pontokkal gazdagodtak a kupasorozatban. A szezonzáró futamot október negyedikén rendezik Sümegen.




























